2017. szeptember. 24. 08:52 MTI Utolsó frissítés: 2017. szeptember. 24. 09:12 Itthon

Autót ellenőriztek, kábítószert találtak

Kétszázmillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök a fővárosban.

Kétszázmillió forintnyi, mintegy 80 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le a rendőrök a fővárosban.

Pénteken este a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél ellenőriztek egy autót, amiben 10 kilogrammnyi kábítószergyanús növényi törmeléket találtak; a járműben ülő N. Zsigmond 41 éves budapesti lakost és egy 62 éves albán állampolgárt a helyszínen elfogták és előállították.

A nyomozók egy órával később a Váci út és a Röntgen út kereszteződésében elfogtak két szerb állampolgárt is, akiknek XIII. kerületi lakásában további 70 kilogramm kábítószergyanús anyagot, 350 ezer forintot és 5 ezer euró készpénzt találtak és foglaltak le.

A négy férfit kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és javasolták előzetes letartóztatásukat.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.