Itthon hvg.hu 2017. szeptember. 19. 12:56

Polt az uniós ellenőrök előtt magyarázta bizonyítványát

Polt azzal büszkélkedett, mennyi nyomozást rendelt el az ügyészség uniós jelzések után. Az már más kérdés, hogy ezek a nyomozások mire vezetnek.

Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn fogadta az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottság tagjait – akik kedden már az üres felcsúti kisvasutat üldözik –, és elmondta, "a magyar ügyészség elkötelezett az EU támogatásokkal összefüggően érkezett ajánlások és jelzések kivizsgálása érdekében".

Polt a találkozó után kiadott közleményben – így vélhetően a találkozón is – hangsúlyozta, az ügyészség minden alkalommal elrendelte a nyomozást, mikor az OLAF (Európai Csalásügyi Hivatal) igazságügyi ajánlással vagy jelzéssel fordult a Legfőbb Ügyészséghez, ha pedig folyamatban volt az eljárás, csatolták az iratokhoz a jelzést. Az OLAF eddigi 33 ajánlása és 4 jelzése nyomán indult nyomozások eredményeként, a mai napig összesen 7 ügyben emelt vádat az ügyészség – közölte Polt, aki a delegációnak beszámolt a 4-es metróval kapcsolatban folyó két nyomozás eredményéről.

A Polt által elmondottakat azért árnyalja, hogy a Budapest Szíve programnál hiába talált szabálytalanságokat az OLAF, a BRFK megszüntette a nyomozást, illetve a szervezet szerint Magyarországon csalták el a legtöbb uniós támogatást.

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.