Kedden látogat Felcsútra az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának küldöttsége, hogy a magyar kormányzat nem túl nagy örömére megnézze az ott uniós pénzből fejlesztett kisvasútat. Ennek apropóján kerestük elő a HVG még 2013-ban írott cikkét, azt bizonyítandó, hogy a Magyarországon nem mai keletű passzió az ország vezetőjének faluját kicsinosítani – nem feltétlenül magánvagyonból.
A szülőfaluját fellendítő Horthy : Rög, eszméhez kötve
A mai miniszterelnökhöz viszonyítva kispályás vitéz nagybányai Horthy Miklósnak futballstadiont nem köszönhet ugyan a szülőfaluja, ám a kormányzó regnálása alatt az „ország szíve”, Kenderes egyáltalán nem szűkölködött a monstre beruházásokban.
Örömünnepet ült 1933 júniusában a Szolnok megyei Kenderes: az alig négyezres lélekszámú falu központjában gőz- és kádfürdőt avattak. A nagyszabású ceremóniára invitált vármegyei, járási vezetők és a szomszéd települések elöljárói levegőt sem kaptak a sárga irigységtől, amikor megpillantották a patinás budapesti Szent Lukács fürdő építész alelnökének tervei alapján készült épületet. A „kiemelkedő jelentőségű” eseményt – mondhatni szokás szerint – megtisztelte jelenlétével a helybeliekre „édesatyai ragyogással tekintő” Horthy Miklós kormányzó, aki rövid beszédében afölött örvendezett, hogy szülőfaluja megint előrelépett, majd „változhatatlan jóindulatáról” biztosította a kenderesieket. S egyben annak a reményének is hangot adott, hogy az új fürdő áldásaiban mind többen részesülnek majd. Arról nem került elő adat, hogy a „szegény sorsú” helybeliek miként éltek a lehetőséggel, arra viszont igen, hogy a nyaranta a községbe vezényelt nagy létszámú csendőrsereg állománya előszeretettel pihente ki ott a szolgálat fáradalmait.
Az avatáskor Horthy már majd másfél évtizede volt a király nélküli királyság első embere, s a község lakói tudták, nem a levegőbe beszél: beiktatása óta nemigen akadt olyan esztendő, hogy valami ne csurrant-cseppent volna nekik is. Igaz, a kormányzó és szűkebb pátriája közötti hagyományosan jó együttműködést a falu képviselő-testülete újította fel akkor, amikor az államfővé választása előtt néhány nappal, 1920. február 27-én táviratban köszöntötte őt, a falu „büszkeségét”. A következő évben, amikor Horthy elhatározta, hogy a román megszállás idején lerombolt kenderesi kúriáját újjáépíti és hivatali rangjához illővé bővíti, több száz aláírással hitelesített beadványt vehetett kézhez. Ebben „hű földijei” engedélyt kértek arra, hogy maguk építhessék újjá – „úgy kézi, mint igás erejükkel” – a családi kastélyt.
A renoválás, pontosabban az átépítés, mint azt az „ország szívében” készült fényképek és filmhíradók tanúsítják, igen csinosra sikeredett: a neobarokkot bécsi stíllel elegyítve, „a földszintet dohányzóval és az előtte kialakított terasszal, a két oldalszárnyat a bejárat felőli oldalon négyoszlopos tornáccal, a főszárnyat pedig íves kocsialáhajtóval toldották meg. Jelentősen megváltozott az épület belső beosztása is. A közfalakat áthelyezték, a főszárnyra emeletet húztak, a padláson pedig manzárdszobákat alakítottak ki” – olvasható Cseh Géza és Szikszay Mihály 2007-es falutörténeti krónikájában. Ugyaninnen tudható az is, hogy 1923-tól – jelentős állami és megyei támogatást igénybe véve – gazdasági kisvasút vezetett a (kilenc évvel később reprezentatív kormányzati váróval is bővített) nagyállomástól a Horthy-uradalom központjáig.
Az önkéntes felajánlás, úgy tűnik, jó befektetésnek bizonyult: a község határában például már a kezdet kezdetén vitézi telkeket alakítottak ki. Egy 1922-es kormányzói rendelet egyszerre hagyta jóvá József főherceg alcsúti és több kenderesi földbirtokos, köztük (a testvérbáty) Horthy István lovassági tábornok erre a célra tett felajánlásait. Ennek eredményeként az elsők között vitézzé avatott kenderesi világháborús hősöknek – több ezer hoppon maradt társukkal ellentétben – nem is kellett éveket várniuk a rangjukkal járó földilletményükre.
Noha Horthy leginkább a nyarakat töltötte – a kormányzói mitológiagyártásban élenjáró írófejedelem, Herczeg Ferenc szavaival – a „nyugodt családi fészekben”, a faluban az 1930-as évek közepére párját ritkító infrastruktúrát alakítottak ki. 1925-ben orvosi rendelő, egy évvel később a régi katolikus iskola helyén barokk cikornyákkal díszített, korszerű – a soproni Isteni Megváltó lányai rend kezelésébe tartozó – zárdaiskola épült. Újabb két évre rá, nem messze a Horthy-kastélytól, minden technikai újdonsággal ellátott postahivatal kezdte meg működését, ennek költségeit – a kiemelt fontosságú beruházásra tekintettel – az államkincstár fedezte, ugyanúgy, ahogy évekkel később a falun átvezető 4-es főút új nyomvonalának építését is. 1928-ban a reformátusok is megkapták korszerű, öt tantermes iskolájukat, és ugyanabban az esztendőben a megye villamosítási programjának első köréből még véletlenül sem felejtették ki Kenderest: az 1940-es évek elejére a község minden házába bevezették az áramot, s 1931-től, a hat évvel korábban fúrt artézi kúthoz csatlakoztatva, víz- és csatornahálózatot hoztak létre. A kezdeti nagy nekibuzduláskor csöveket csak a kastély előtti úton fektettek le, igaz, a legnagyobb szükség ott volt rájuk: valahonnan csak táplálni kellett a gondosan ápolt kertben lévő úszómedencét. Utóbb, az 1940-es évekre azonban a „mintafalu” abban is párját ritkította, hogy ha csatorna nem is, vezetékes víz jószerével minden portára eljutott.
Kenderes emelkedéséhez olykor Horthy a maga vagyonából is hozzájárult. A hivatalosan a miniszterelnöki fizetés háromszorosát kereső államfő például azzal is gazdagította –kedvenc szófordulatával – a „hazai rögöt”, hogy a kakati és a hosszúháti birtokrészei között makadámutat építtetett. Állami segítséget csak ahhoz kért, hogy a fülét sértő elnevezést megváltoztassák. Akaratának eleget téve 1931-ben az ősi Kakat-pusztát a kormányzó 1914-ben hősi halált halt, s posztumusz vitézzé avatott öccsére emlékeztetve Szabolcsszállássá keresztelte át a Belügyminisztérium.
Amintagazdaságával „példát mutató” Horthy nevéhez fűződik a rizstermesztés meghonosítása is. Uradalma a magas költségekre tekintettel tíz évre szóló adómentességet kért és kapott, az önerősnek mondott beruházásba azonban néhány további „aprósággal” azért az államkassza is beszállt. Az aszálykárok felszámolására – a térségben kutatást végző Teleki Intézet „szívességből tett” javaslatát megfogadva – 1940-ben a szükséges öntözővíz szolgáltatásához hatvan kilométer hosszú, húsz kilowattos magánhasználatú villamos távvezetéket létesítettek. Ez látta el árammal a tiszaörvényi, szintén újonnan épített vízkivételi művet, ahonnan a rizshez szükséges víz negyven kilométeres betoncsatornán jutott el Szabolcsszállásra.
Önérdek nélkül is jótékonykodott persze a kormányzó, illetve felesége, született jószáshelyi Purgly Magdolna. Nagylelkű adományukként került például a katolikus templom falára Szent-Istvány Gyula festőművésznek a bűnbánó Magdolna vívódását ábrázoló munkája 1925-ben. Tizenhárom évvel később – a művészeti lexikonokból többnyire szintén mellőzött – Rovátkay R. Lajos kapott megrendelést a főméltóságú asszonytól. A ma is megtekinthető oltárképen egy angyal „hozza” az oltáriszentséget. A művész Szent István és Szent Imre (valamint a falubeli pórnép) társaságában, vállára vörös palástot terítve, főalakká előléptetve örökítette meg a mecénást.
Politikai berkeken kívül is köztudomású volt – Horthy minduntalan hangot is adott neki –, hogy szenvedélyesen ragaszkodik szülőfalujához és „kisded népéhez”. Legalábbis ekként fogalmazott 1926 júniusában, amikor Kenderes lakossága a vasútállomáson hatalmas üdvrivalgással köszöntötte a „megérdemelt pihenésére hazaérkező” urát. A kormányzó jó marketingesnek bizonyult akkor is, amikor a vasárnapi istentiszteletekre rendre „elfelejtette” magával vinni a zsoltároskönyvét. Ezért aztán valamelyik fiatal menyecskétől kért kölcsön egyet, s az így kiválasztott leány bizton számíthatott a lapok közé csúsztatott kisebb-nagyobb címletű bankjegyre. De rebesgették azt is, hogy Horthy kabinetirodájának munkatársai szigorú utasítást kaptak arra, hogy kezeljék soron kívül a Kenderesről érkezett kérelmeket vagy beadványokat.
Nehéz eldönteni mindezek ismeretében, hogy a Horthy iránti rajongó megnyilvánulások mennyire voltak spontánok, illetve megrendeltek. Az viszont tény, hogy a kenderesi csinnadrattának nem volt se szeri, se száma. Amikor például a kormányzó – a már említett fürdőavatás után néhány nappal – otthon ünnepelte 65. születésnapját, az évforduló előestéjén a helybeliek mindent elkövettek, hogy az eseményt emlékezetessé tegyék számára. A házak ablakait és a kirakatokat – az MTI híradása szerint – „nemzetiszínű villamos izzókkal” világították ki, de volt tisztelgő szerenád és községházi köszöntő is. Ezeket az ugyancsak fényárban úszó postahivatalra szerelt hangszórók közvetítették a kívül rekedt tömegnek. Későbbi jeles alkalmakkor pedig már a magyar légierő hajtott végre díszrepülést a kis település fölött. Az újságok és a rádió jóvoltából nemigen akadt olyan honpolgár, aki ne tudta volna, hogy hol is található „Horthyfalva”. Viszonyítási ponttá Kenderes 1936-tól lépett elő. Attól kezdődően az Országos Meteorológiai Intézet jelentéseiben visszatérően szerepelt, hogy a községben mennyi jégeső esett, hány fok várható, vagy éppen milyen erős szél fúj.
A krónikák mindössze egy esetet említenek, amikor egy falufejlesztési elképzelés megrekedt. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1939-ben, a háborús időkre tekintettel megvétózott egy túl drága beruházást, utóbb pedig csak radikálisan csökkentett költségvetéssel bólintott rá Kenderes új községházának megépítésére. A kormányzóné barokkos ízléséhez igazodó hivatalt 1942 októberében adták át rendeltetésének, minden előzetes költségvetést messze túllépve. A pluszkiadások jelképes részét a stílust diktáló Horthy família vállalta ugyan magára, de a többit a község – magát végképp eladósítva – kölcsönökből fedezte.
Murányi Gábor