Magyarországra látogatott az ENSZ menekültügyi főbiztosa, aki megnézte a röszkei tranzitzónát, és a külügyminiszterrel is tárgyalt. Orbán Viktor miniszterelnökkel nem találkozott.
Az ENSZ menekültügyi főbiztosa szerint Magyarország túlságosan kevés menekültet enged át a határon, és a tranzitzónákat inkább detention centre-nek, vagyis afféle börtönnek kellene hívni, mert gyakorlatilag azok. Főleg a gyerekek, illetve a kísérő nélküli kiskorúak szempontjából aggályosak – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Fillippo Grandi.
A főbiztos kedd reggel meglátogatta a röszkei tranzitzónát, ahol beszélt menedékkérőkkel is, egy szírrel és egy afgánnal. A problémák között említette, hogy a menedékkérők szerinte alig kapnak Magyarországon védelmet a többi európai államhoz képest. Érthető ugyan a kormány óvatossága, hogy erősen limitálja az országba érkező menekültek számát, de a kerítésépítés gyakorlatát meg kell változtatni – nyilatkozta.
Filippo Grandi szerint az országoknak joguk van megvédeni a határaikat és polgáraikat, de ez nem állítható szembe a menekültek védelmével. A főbiztos üdvözölte, hogy a magyar kormány védi és támogatja a keresztényeket, de ezt a védelmet a többi menekültre is ki kell terjeszteni. Arra is buzdította a kormányt, hogy fogadjon be menekülteket olyan szegény országokból, ahol menekülttáborban élnek százezrek.
Grandi sajnálattal értesült a magyar kormány álláspontjáról, amit az uniós kvótaperben képvisel. Megkérdezték tőle, hogy az uniós kvótarendszert mennyire lehet megváltoztatni a magyar elzárkózás láttán. Azt válaszolta, hogy elég kevés embert kellett volna egyébként szétosztani, de ez egy jó irány szerinte, és ezt kell folytatni globálisan is. Reméli, hogy Magyarország részvételi hajlandósága nőni fog – tette hozzá.
A főbiztos egy újságíró kérdésére azt válaszolta a sajtótájékoztatón: Orbán Viktorral nem találkozott, más elfoglaltsága miatt, amely kedden derült ki.
Egy másik kérdéssel kapcsolatban közölte: az, hogy a menekültek visszamehetnek a határról Szerbiába, még nem jelenti azt, hogy szabadon mozoghatnak a tranzitzónában. Ilyen problémák vannak egyébként az amerikai-mexikói határnál is, de ott legalább tettek valamit a kiskorúak helyzetének javításáért – jegyezte meg.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) egyébként nem a teljesen szabad mozgásért, hanem az ellenőrzött szabad mozgásért emeli fel a szavát. A magyar tranzitzónában a kiskorúakkal kapcsoltban tapasztalt problémák ügyében a főbizottság még határozottabban fellép majd – jelezte.