Meg is akarta zsarolni a Belügyminisztériumot, de az erről szóló levelet végül nem küldte el.
Szeptember 11-én iratismertetéssel zárja le a Teréz körúti robbantásról szóló nyomozását a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – írja a Magyar Idők. A lapnak az ügy gyanúsítottjának, P. Lászlónak az ügyvédje elmondta: a merényletet követő napon védence e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amiben részletesen leírta, hogy milyen pokolgépet használt.
Egy másik üzenetet is írt P. László, amiben azzal zsarolta meg a tárcát, hogy további robbantásokat követ el, ha nem kap egymillió eurót, ezt azonban az ügyvédje szerint nem küldte el.
A KNYF azzal vádolja P.-t, hogy tavaly szeptember 24-én házi készítésű robbanószerkezetet robbantott a Teréz körúton, olyat, amelynek ereje alkalmas volt arra, hogy végezzen a detonáció háromméteres közelében tartózkodókkal. A merényletben végül két rendőr sérült meg súlyosan.
A főügyészség szerint P. meg akarta szerezni a rendőröknél lévő szolgálati fegyvereket, így a vád előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletének gyanúja. Terrorcselekmény előkészülete is szerepel a vádiratban a további robbantásokkal való fenyegetés miatt.