Itthon hvg.hu 2017. szeptember. 03. 13:28

Közműkiváltásra hivatkozva kezdenék meg a fairtást a Rómain?

A főváros egy amúgy még halasztható közműcserére hivatkozva kezdené meg a fairtást a Római-parton szeptember közepétől – állítják a civilek egy vízügyi engedélyre hivatkozva. Ezután a pusztítás után a mobilgát miatt már csak elenyésző számú fát kellene pluszban kivágni.

Már szeptember 15-étől megkezdené a főváros a Római-part mentén húzódó úgynevezett SENTAB cső cseréjét, ami egyenlő lenne a part pusztításának megindításával – ezt írják a Fák a Rómain civil csoport Facebook-oldalán.

Ez az a cső, amire a civilek csak „Tarlósék trójai falovaként” tekintenek, mivel annak kiváltásához annyi fát kell majd kivágni az ártérben, hogy a gátépítés miatt likvidálandó fák száma azután elenyészőre csökkenne. A vízvezeték modernebbre cserélése valóban szükséges lenne előbb-utóbb, ahogy Budapest más helyein is, a civilek szerint azonban ezt a főváros csak a Római-parti gát miatt erőlteti most.

A csőcsere elkezdésével a főváros már tavaly decemberben is próbálkozott, de mivel akkor még nem volt kész a parton, illetve az attól beljebb, a Nánási – Királyok útja nyomvonalon vezetett védmű jogosultságát összehasonlító tanulmány, végül leállíttatták a munkát.

Azóta a főváros által megrendelt elemzés elkészült, és abban a part menti verziót hozták ki jövedelmezőbbnek, így a közgyűlés el is fogadta a partélre épített gátat. Augusztus végén azonban Lányi András vezetésével a civilek is leadtak egy tanulmányt, mely a parttól távolabbi verziót indokolja nemcsak környezeti, de biztonságossági szempontokból is. Tarlós István megígérte, hogy ezt a tanulmányt is a közgyűlés elé viszi, és újra szavaznak a nyomvonalról.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.