Nincs semmi, ami olyan érzelmeket tudna Orbán Viktorból kiváltani, mint a labdarúgás. Nincs az a családi gazdagodást firtató Vona Gábor-kérdés, ami így tudná kihozni a sodrából. Sztoikus marad Gyurcsány Ferenc huszadik lári-flári kiáltása után. De ha Dzsudzsák Balázs nem találja el a kaput, akkor elveszti.
Érdemes a képet megnézni, mert ez Orbán legőszintébb szenvedélye. Ott áll mellette Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, akinek a válogatott megerősítése lenne a legfőbb feladata. A csapat épp az Andorra elleni szégyent igyekszik a harmatgyenge lettek ellen feledtetni. Valahogy a Csányira bízott válogatottnak kéne kibékíteni a rajongókat. És Orbán látványosabban, szenvedélyesebben drukkol, mint az MLSZ-vezér.
Nem hülyültünk meg, tudjuk, milyen érzelmeket tud kiváltani a drukkolás, de ismerjük Orbán Viktort is, aki lassan 30 éve él a nyilvánosság előtt, és megtanult minden körülmények között uralkodni magán. A kép jól mutatja, hogy Orbánnak még az andorrai pofon sem fájt annyira, hogy hűvösebben nézze a magyar válogatott tét nélküli meccsét. A stadionban lehet leginkább önmaga.
Képzeljük el, hogy ha az oktatás hozná lázba, és az lenne a személyes küldetése, hogy egy magyar egyetem bekerüljön a világ elitjébe! Mert mi akkor üvöltünk így, amikor meglátjuk a PISA-eredményeket, vagy hiába keressük az 500 legjobb felsőoktatási intézmény között a magyarokat.
