Itthon hvg.hu 2017. augusztus. 29. 17:51

Megvan, miért adtuk ki az üldözött kazahot a diktatúrának: úgy kezdődött, hogy migráns

A kazah diktatúrából menekülő banki vezetőket nyugat-európai országok nem adtak ki, Magyarország viszont július végén kiutasította egyiküket. A magyar igazságügyi minisztert lényegében meggyőzték a kazah fél kérelmében vállalt garanciák.

Írásban tette fel a kérdést az Együttben politizáló Szabó Szabolcs a belügyminiszternek és a külügyminiszternek: vajon miért adta ki Magyarország Kazahsztánnak azt az embert, akit az Open Dialogue Foundation jogvédői szerint koncepciós perben állítana bíróság elé az ország diktátora.

Arról a Jerzan Kadesovról van szó, aki korábban a kazah BTA bank hitelezési osztályát vezette, de 2009-ben elmenekült Kazahsztánból, ahogy egyre nőtt a Nurszultan Nazarbajev parancsára letartóztatottak száma. A férfi feleségével és gyerekeivel előbb Ukrajnába menekült, ahol ukrán állampolgárságot szerzett, a kazahról pedig lemondott. Majd attól tartva, hogy az oroszbarát Janukovics kiadatja őt, 2012-ben Magyarországra költözött.

Orbán Viktor és Nazarbajev 2015 áprilisában
Miniszterelnöki Sajtóiroda / Kobza Miklós

A Kazahsztánt 33 éve vezető diktátor politikai ellenfelével, Muhtar Abljazovval akart leszámolni, aki Kadesovnak korábban főnöke volt a BTA bank élén. Kazahsztán az Interpollal kezdte köröztetni az EU-ba menekült banki vezetőket, de több nyugat-európai ország nem ritkán többéves jogi procedúra után végül nem adta ki őket Kazahsztánnak. Magyarország viszont igen. Kadesov éveken keresztül állította, hogy politikai leszámolás, és nem gazdasági szabálytalanságok miatt üldözik, és ezen az alapon kért Magyarországon menedékjogot. Kazahsztánba érve egyszeriben azonban mindent máshogy látott: terhelő vallomást tett a diktátor politikai ellenfele, a bankot egykor vezető Abljazov ellen. Azt is elismerte, hogy maga is részt vett a pénzmosásban. Ez után szabadon távozhatott.

A megszólítottak helyett Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára válaszolt a Kadesov kiadatására vonatkozó kérdésre. Próbáljuk tömören összefoglalni:

  • Kadesov 2016. februárban folyamodott Magyarországon menekültstátuszért. 2017 májusában ezt elutasították, Kadesovot kiutasították.
  • Kadesov fellebbezett, ezt még május 29-én elutasították. A kiutasítás Kazahsztánba így jogerős lett, a kazah férfi kiadatási őrizetbe került.
  • Egy június 16-i tárgyaláson Kadesov hozzájárult a kiadatásához.
  • A kazah Legfőbb Ügyészség a kiadatási kérelemben garantálta, hogy Kadesovot köztörvényes bűncselekmények miatt üldözik, "az üldöztetésnek nincs politikai jellege", és egyéb jogtipró (pl. vallása, vagyoni helyzete miatti) üldözés sem fenyegeti.
  • A kazah fél azt is megígérte, hogy "Kadesovot nem fogják megkínozni, nem lesz alávetve kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek, szükség esetén orvosi ellátásban fog részesülni".
  • Kadesovot akár meg is látogathatják a kinti magyar diplomaták, hogy fogva tartásának körülményeit ellenőrizzék – állt a kiadatási kérelemben.

Mindezek fényében Trócsányi László igazságügyi miniszter hozzájárult a kiadatáshoz, amire július 23-án került sor – írta válaszában Völner Pál.


 

Hirdetés
Gazdaság Szabó Yvette 2024. december. 19. 13:07

A NER szempontjából kulcsfontosságú adatbázisok szoftvere került állami tulajdonba

A kormány maga is úgy látja, hogy a tranzakció kiemelten fontos, mondván, így tudja a leghatékonyabban megóvni „a magyar emberek és a magyar vállalkozások adatait”. Ily módon megtörténik a teljes hatalomátvétel a céges nyilvántartások felett, amelyek egyebek között az állampolgárok tájékozódását, a vállalatok működésének átláthatóságát garantálnák.