Itthon hvg.hu 2017. augusztus. 07. 15:56

Valószínűtlenül aranyos Soros György első médiamegjelenése

Az "angyalian hamiskás" kék szemű fiú már kilencévesen a bulvárlapok kereszttüzébe került.

Az Index szúrta ki A Wang folyó versei nevű blog posztját, amely először elmerül egy kicsit a Luppa-sziget (vagy városrészként: Lupasziget) történelmében, majd áttér a sziget és a Soros-család kapcsolatára. Soros György édesapja, Tivadar ugyanis itt vásárolt nyaralót, a kor szokásaihoz híven a felesége nevére.

Ennek köszönhetően persze "Gyurka" is gyakran nyaralt a Luppa-szigeten, aki már egészen fiatal korában elkezdett újságot írni, szerkeszteni és értékesíteni – ez volt a Lupai Újság. Mindez a vélhetően legelső sajtómegjelenéséből, a 8 Órai Újság című pesti bulvárlap 1939. december 23-i számából derült ki, ezt idézi a blog:

„– Gyuri! – mondom szigorúan – Mit jelentsen ez! Mit akarsz itt ezzel a sok pénzzel? Felvillan a két angyalian hamiskás kék szem.
– A finneknek hoztam! Ott most szabadságharc van. Apuka mondta.
Zord keresztkérdések alá fogom ezt a Gyurit. Szolgálatkészen, türelmesen állja a felnőttek faggatását. A pénz az övé. Nem, nem Apukától kapta, Anyukától sem. Az övé. Ő kereste. Hogyan? Hát még a nyáron. Mert ő nyáron lapszerkesztő, kiadó és rikkancs egy személyben. A Lupa-szigeten szoktak nyaralni. És ilyenkor ő lapot alkot, a »Lupai Újságot«. Egyetlen újságírója, szerkesztője, riportere, kihordója a lapnak egész nyáron. Hogy kamarai tag-e? Nem, azt nem, de a lapot főleg felnőtték veszik, mert hát a gyerekeknek nincs pénzük. Ő azonban így tud pénzt keresni, és mostanáig őrizte a gipszkörte-perselyben a Karácsonyra félretett két bankót.
Látszik is a sokszorosan összegyűrt pénzen, rátapadt a gipszpor. A perselyt most összetörték és a pénzt elhozta. A finneknek. Soros Gyuri, negyedikes elemista, akinek öt kettese volt a legutóbbi bizonyítványában, az almaképű mosolygós kis vendég, a »Lupai Újság« mindenes-főszerkesztője, az aranyszívű kis magyar megnyugszik, amikor átvesszük ajándékát. Aztán összecsappantja a tolltartót, bokázik egyet, »kezicsókolom«, felnyúl a kilincshez és hazamegy.”

Egyébként a poszt szerint a Luppa-sziget korábbi neve Mészáros-sziget volt. Véletlen?

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.