Itthon hvg.hu 2017. augusztus. 04. 06:18

Az ELTE-n folytathatják a BME-ről távozó oktatók

Összetartó a távozók köre, egyenként nem, legfeljebb csoportosan vállalják, hogy átmenetileg tovább dolgoznak a Műegyetemen.

Amennyiben érdekli a történet háttere, olvassa el a HVG írását, amely először számolt be a konfliktusról.

Ahogy korábban megírtuk, negyven oktató döntött úgy, hogy szeptembertől nem tanít tovább a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) gazdasági karán. Ezt az intézmény Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának hallgatói képviselete jelentette be váratlanul szerda este.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a távozó oktatók többsége az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatja a munkáját. Az intézmény épp gazdasági képzést kíván beindítani.

A lap szerint a BME tárgyal az oktatókkal, hogy a következő egy-három tanévben valamilyen formában folytassák tevékenységüket, például a szakdolgozatok konzultációját. Vagyis éppen jövőbeli konkurensével kell az ügyről egyeztetnie.

Az MN azt írja, hogy a BME-n mindig is ellenérzéssel tekintettek a gazdasági karra, a helyzet azonban akkor mérgesedett el, amikor néhány hónappal ezelőtt felmerült, hogy az intézmény több mint ötezer hallgatót oktató gazdasági kara az ELTE-hez kerülhet. Ez végül meghiúsult, az egyetem rektora, Józsa János viszont elbocsátotta a korábbi dékánt, Andor Györgyöt, a helyére pedig Koltai Tamást nevezte ki, annak ellenére, hogy a Kari Tanács más jelöltet támogatott kétharmados többséggel.

A lap szerint a gazdaságtudományi képzést végző oktatók mintegy 40 százaléka távozik a BME-ről, a legsúlyosabban a pénzügyi és a jogi tanszéket érintette a lépés.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.