Itthon hvg.hu 2017. július. 29. 08:43

A körtéri lövöldözőt kaphatták el a rendőrök

Rablás előkészületei miatt vették őrizetbe.

A Móricz Zsigmond körtéri lövöldözőként ismert S. Ábel az, akit akciófilmbe illő körülmények között, rablás előkészületei miatt kaptak el tegnap a rendőrök - írja a Blikk. Az egykori joghallgató - egy verse szerint - korábban le akart mészárolni 22 embert, később a körtéri McDonald's-ban a plafonba lövöldözött. Előbb ötévi börtönre ítélték, amit négy és fél évi fegyházra, végül pedig - a vádlott beszámítási képességének enyhe fokú korlátozottsága és egyéb betegsége miatt - házi őrizetre változtattak.
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.