Újra megszólalt az a fiatal nő, akit a hajánál fogva földre vittek hétvégén Tusnádfürdőn azután, hogy kifütyülte ott beszédet mondó Orbán Viktort. Az Udvarhelyi Hírportálnak mondta el, hogyan viszonyult korábban a mostani magyar miniszterelnökhöz, és mi az, ami miatt úgy gondolta, hogy fel kell emelnie a szavát.
"Én voltam Orbán Viktor legnagyobb rajongója, míg az oroszok felé nem fordult". 1989-ben, Nagy Imre temetésén még valósággal csodálta a későbbi miniszterelnököt – ezt mondta az Udvarhelyi Hírportálnak Ladó Andrea, aki hétvégén a hvg.hu-nak is beszélt a meghurcolásáról.
A lövétei nő hét éve él Magyarországon, szoftverfejlesztőként dolgozik. Elmondása szerint felzaklatták az elmúlt évek politikai fejleményei.
Péntek éjszakára készítette el a molinót, amivel az RDE Hargita szemétlerakóból származó csurgalékvíz miatt akart tiltakozni, a napernyőjére feszítette ki. Elmondása szerint késve, a beszéd közepén érkezett Tusnádfürdőre, az eset után a "kialvatlanság és a hosszú út miatti fáradság" miatt nyilatkozott zavarosan.
Tiltakozni akart az ellen, hogy az RDE Harghita Kft-n keresztül a magyar állam szerinte szennyezi Székelyföldet, de zavarta előtte a magyar kormány közeledése Erdoganhoz, az oroszokhoz, az állami vagyon kijátszása haveroknak, a földmutyi, Simicska majd Tiborczék helyzetbehozása. Egyedül a vasárnapi zárva tartással értett egyet, de azt eltörölték egy idő után.
„Tusványoson én itthon vagyok, Tusványost nekem adta a Fidesz, és én nem adom vissza. Ne tessék tönkretenni Tusványost, kibelezni és kiherélni, hanem tessék hazahúzni a csíkot" – fogalmazott az interjúban.
Megerősítette: az erőszak miatt nem fog perelni, viszont azért igen, hogy provokátornak és Soros-bérencnek nevezték. „Bizonyítsák be, hogy Soros fizetett nekem! Fekszem a földön, és azt olvassák a fejemre, hogy Soros fizetett. Nem vicces!" – mondta ezzel kapcsolatban.
Az interjúban beszélt arról is, hogy járt korábban az Állítsuk meg Moszkvát! című tüntetésen és egy CEU melletti demonstráción is, mert szégyellte volna magát, ha nem tesz így.
Az interjú végén Ladó Andrea elmondta, hogy szeretne belépni az LMP-be, mert ők képviselik azt az értékrendet, amivel azonosulni tud.