Itthon hvg.hu 2017. július. 25. 16:03

Megszólalt a Tusványoson földre vitt nőt kivezető biztonsági őr

A Dakota Security ügyvezető-tulajdonosa úgy véli, hogy helyesen és jogszerűen járt el, amikor kivezette a nőt. Állítása szerint a cége pártállástól függetlenül bárkinek dolgozik.

Sem fegyver, sem golyóálló mellény nem volt annál a biztonsági őrnél, aki hétvégén kivezette a helyszínről az Orbán Viktort kifütyülő, majd földre vitt nőt a tusnádfürdői rendezvényről – írja az Index. A lapnak András Róbert azt mondta: szerinte helyesen és jogszerűen járt el. Amikor a nő jelezte neki, hogy együttműködik, lazított a fogáson, amit meg is köszönt neki – tette hozzá.

András Róbert a Dakota Security nevű romániai biztonsági társaság ügyvezető-tulajdonosa. Saját magát biztonsági őrként jellemezte, a vállalkozásáról pedig azt mondta, hogy az egy kis cég, és Csíkszeredában meglehetősen ismert.

Az Orbán Viktort kifütyülő nőt egy fotós rángatta le a földre a hajánál fogva, András Róbert pedig kivezette. Fegyver egyébként nem is lehetett volna az őrnél a törvények szerint, az ingét a rádiója nyomta ki az oldalán, és laikusok azt gondolhatták fegyvernek.

Az Indexnek biztonsági területen jártas források a helyszíni felvételek alapján azt mondták: a „fogás szakszerű volt, de az elvezetés után nem kellett volna még „kínozgatni” a nőt”.

A romániai biztonsági piacot ismerő források megerősítették a lapnak, hogy a Dakota Security valóban kis cég, a fideszes vagy a Fideszhez köthető rendezvényeket, valamint helyi sporteseményeket is szokta biztosítani. András Róbert viszont úgy reagált erre, hogy a cégének mindegy, ki van a színpadon, pártállástól függetlenül bárkinek dolgoznak, aki megfizeti őket. Néhány éve biztosítják a tusnádfürdői rendezvényt, korábban más cég végezte ezt a munkát – tette hozzá.

András Róbert megerősítette, hogy civilként dolgozik ezen a területen, korábban semmilyen rendvédelmi szervezetnek nem volt tagja.

Arra, hogy ismerősei szerint jóban van Orbán Viktor személyvédelmi környezetével, mindössze annyit mondott, hogy a tusnádfürdői rendezvényről valóban ismeri őket, de nincs ennél többről szó.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.