Itthon hvg.hu 2017. június. 23. 08:54

7 hónap után kiengedték az előzetesből, még aznap éjjel megölte magát egy férfi Budapesten

W. Zsolt hét hónapot töltött börtönben kábítószeres ügy miatt. Ahogy házi őrizetbe engedték, öngyilkosságot követett el.

Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került a napokban a 41 éves W. Zsolt. A kábítószeres ügyben érintett férfit családja várta haza budapesti lakásukba, meg is ünnepelték a szabadulását.

A férfi teleette magát, elbúcsúzott barátnőjétől, majd éjfélkor lefeküdt. Az éjszaka közepén felkelt, elvágta nyaki ütőerét, majd kigurott a második emeleti lakás erkélyéről – írta a pénteki Blikk. W. Zsolt a bírósági határozatnak megfelelően nyomkövetőt viselt a lábán, ez azt jelezte a rendőröknek, hogy elhagyta a lakását. A kiérkező rendőrök találták meg W. Zsolt holttestét a társasház belső udvarán.

W. Zsolt hét hónapot töltött börtönben a kábítószeres ügy miatt, testvére a lapnak azt mondta, hogy függő volt. A nő szerint W. Zsolt olyan szert kapott a börtönben, amitől nem volt önmaga, ezért a hozzátartozó jogi lépéseket fontolgat a börtön ellen.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.