Itthon hvg.hu 2017. június. 20. 08:59

Stopposként kerülhetett Habony a Demján bérelte magánrepülőre

Vendég lehetett Habony Árpád azon a magánrepülőn, amellyel Demján Sándor és ügyvédei is Budapestre érkeztek Makaóból.

Ahogy a Magyar Nemzet cikke alapján mi is megírtuk, Habony, Demján és két ügyvéd egy Bombardier Global 6000-es magángéppel érkezett Ferihegyre. A lap azt közölte, hogy a letelepedésikötvény-programmal kapcsolatban jártak Hongkongban.

A 444.hu azonban úgy értesült, hogy bár a miniszterelnök tanácsadója talán tényleg a kötvények miatt járt Délkelet-Ázsiában, de az üzletember és az ügyvédek más ügyben jártak odakinn, és nem is Habony társaságában.

A közismerten nagy kártyás Demján és kísérete az oldal szerint ügyei intézése után két napot szórakozással töltöttek a világ egyik legfontosabb kaszinó- és szerencsejáték-központjának számító Makaón.

Habonyt pedig "stopposként" vette fel az üzletember, vagyis meginvitálta a fedélzetre.

A 444.hu szerint nem ez az első olyan eset, hogy Demján – aki kártyás okokból évek óta gyakran utazik Makaóra és Hongkongba – hazahozott olyan magyarokat, akik épp a környéken járnak. Így hazahozta már Bajnai Gordon üzletember-exminiszterelnököt és Matolcsy György jegybankelnököt is.

Azt is írja a lap, hogy Demjánnak korábban volt céges saját magánrepülője, amit az ingatlanválság kitörése után rövid ideig magánemberként is fenntartott, de ez még neki is annyira drága volt, hogy jó ideje bérelt repülőkkel utazik.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.