Itthon hvg.hu 2017. június. 19. 20:40

Kihirdették a civiltörvényt

Megjelent a Magyar Közlönyben a civiltörvény, hivatalosan június 27-én lép hatályba.

Hivatalosan is kihirdették a civiltörvényt: a jogszabály, amelyet múlt héten fogadtak el a parlamentben, a friss Magyar Közlönyben jelent meg. A törvény a kihirdetést követő nyolcadik napon, azaz június 27-én lép hatályba.

A törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok 15 napon belül kötelesek bejelenteni a bíróságon külföldről támogatott szervezetté válásukat, amint az általuk kapott tárgyévi támogatások összege eléri a pénzmosás elleni törvényben meghatározott összeg kétszeresét, 7,2 millió forintot. Az adatok nyilvánosak lesznek, az érintetteknek pedig a bejelentés után fel kell tüntetniük a honlapjukon, valamint az általuk kiadott - a médiatörvény szerinti - sajtótermékekben és egyéb kiadványokban is, hogy külföldről támogatott szervezetnek minősülnek.

A törvény elfogadása utána elsőként a Társaság a Szabadságjogokért jelentette be: polgári engedetlenségbe kezdenek. Percekkel később a Helsinki Bizottság is bejelentette, hogy nem regisztráltatja magát külföldön támogatott szervezetként. A civil szervezetek reakcióiról és a tiltakozási tervekről itt írtunk bővebben.

A módosítások ellenére továbbra is aggályos a külföldi finanszírozású nem kormányzati szervezetekre vonatkozó magyar szabályozás - közölte a Velencei Bizottság, az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete. A szakértők elismerték, hogy a civil szervezetek átláthatóságának biztosítása, a jogosulatlan külpolitikai befolyás, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megakadályozása érdekében hozott szabályozás elvben jogszerű. Ugyanakkor hangsúlyozták, a törvényes cél nem használható fel arra, hogy nem kormányzati szervezeteket bélyegezzenek meg, vagy korlátozzák tevékenységüket. Ez a hatást a szabályozás átláthatóságra irányuló jogszerű cél nem igazolhatja.

Az Európai Bizottság is vizsgálja, hogy a törvény összhangban van-e az Európai Unió belső piaci szabályaival és az alapjogi chartával

Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.