Itthon hvg.hu 2017. június. 13. 18:52

Ha vonattal menne idén nyáron Montenegróba, tegyen le róla!

A hírek szerint vannak, akik már megvették az éjszakai jegyüket a montenegrói Barba közlekedő éjszakai vonatra. Nekik más megoldást kell keresniük, ha tényleg el akarnak jutni Montenegróba.

A szerb vasút lemondta a montenegrói Barba közlekedő vonatot, így a Budapestről nem érhető el idén nyáron közvetlenül ez az adriai célpont – írja a Fonódó blog.

A szerb államvasút állítólag be sem jelentette előre, hogy nem fogja továbbítani a Magyarország felől érkező magyar és cseh kocsikat, így sokan megvették a jegyüket a bari éjszakai vonatra.

Nekik visszafizetik a jegyárat – mondta Csépke András vezérigazgató egy sajtótájékoztatón. Akit tudtak, már értesítettek a rossz hírről, a többiek jelentkezését várják a hírek szerint.

A blog szerzője úgy tudja: a Belgrád és Požega közötti vágányzárnak esett áldozatul a 2017-es szezonban a közvetlen járat.

Magyarországról Barba ezután is el lehet vonatozni, de nem túl egyszerűen. Belgrádból indul ugyanis járat a montenegrói partra, de azt a délutáni pesti vonat éppen lekési. A reggelivel elérhető, de jegyet csak Szerbiában lehet rá kapni.

Hirdetés
Címkék