Gondolat- és vitaébresztő cikkünk alá szépen sorjáztak a kommentek, az egyik legkevésbé az érvekkel foglalkozó, leginkább személyeskedő, hogy ne mondjuk igazi troll komment egy Emmi-főosztályvezető csuklójából érkezett.
Nem az Andorra elleni vereség az igazán ciki, hanem a magyar foci közegére jellemző buzizva skandáló "szurkolóhad", illetve a labdarúgásba öntött számlálatlan állami milliárdok, amelyek egy nem működő rendszert táplálnak - erről szólt kollégánk, Hont András véleménycikke, amely a válogatott andorrai kalandja után, szombaton született. A cikk komoly vitákat váltott ki, érkeztek jócskán a kommentek - közülük is kiemelkedett azonban egy, amely a publicista személyét emelte ki, nehogy véletlenül az érveivel kelljen foglalkozni. Van itt minden az önfertőzéstől a bérencségig - a konklúzió az, hogy Hont András maga a méreg, és ne mérgezzük magunkat. Mutatjuk is:

Persze bárki bármit képviselhet, a vélemény szabad, de mégiscsak ellentmondásos, ha olyan ember írja ezt, aki amúgy az Emmi kötelékében áll. A kommentelő ugyanis az Emmi főosztályvezetője, ahogy ez a nyilvános LinkedIn-profiljában is olvasható:

Az állam kötelékében dolgozók pedig azt a felelősséget is viselik, hogy az államot is képviselik, úgyhogy ez most így duplán kínos.