Ellenfelünk az ellentétével azonos. Ez a lényege annak az ősi módszernek, amellyel anyagyilkosnak állíthatják be az édesanyjáért mindenre kész fiút. Így minősítik az ördög gonosz, ravasz, álcázott szolgálóinak Isten buzgó híveit a másképp hívők. Ebbe évezredek során sok millióan belehaltak.

Ennek a módszernek egyik változata az ellentétek azonosítása. Amint szerephez jutottak Magyarország történetében a bolsevikok, elterjedt a liberalizmus, a polgári radikalizmus azonosítása a bolsevizmussal, a szabadságjogokra épülő polgári demokráciáért küzdők egybegyúrása a bolsevista diktatúra híveivel. Ez legitimálta a fehér terrort, a keresztény-nemzeti kurzust és a zsidóellenes törvényeket. Az antibolsevista és antiliberális kurzus így fogta össze és bélyegezte meg idegenek (a világzsidóság) ágenseiként ellenfeleit.

Ez a hagyomány éledt föl a rendszerváltás után. Reprezentatív megfogalmazója Csurka István, a kormányzó párt legnépszerűbb alelnöke volt, aki 1992-es hírhedt dolgozatában írt arról a „magyar társadalom testében mozgó” „ejtőernyős csapatról”, mely „szükség szerint hol Galilei Kör, hol polgári liberális gondolkodók folyóirata, majd Kun Béla és Szamuely Tibor gyilkos terrorlegényeivé léptek elő... Ez a csapat mindig változó alakban, mindig elítéli az előzőt, miközben folytatja...”.

Összefonódott ezzel egy bolsevista hagyomány is, mely egy ügy harcosaiból megképezte azok – önmaguk – ellenségét. A sztálinista diktatúrákban ez tömeges gyakorlat volt. Bolsevista vezető és nem vezető kádereket egy pillanat alatt átminősítettek a proletárdiktatúra legádázabb ellenségeivé. Antifasiszta szövetségesekből és ellenállókból pedig fasiszták lettek. Magyarországon először a nem kommunista antifasisztákból, Mindszety Józsefből, Kéthly Annából, Schlachta Margitból, Sulyok Dezsőből stb., aztán a kommunista antifasisztákból, Titóból, Rajk Lászlóból, Aczél Györgyből, Kádár Jánosból, Kállai Gyulából stb.

Ez a sztálinista gyakorlat folytatódott az '56-os forradalom leverése után. A demokratikus szocializmus illúziójától vezérelt forradalom vezetőit és harcosait kellett a burzsoá diktatúra ágenseinek minősíteni a rezsim és a megtorlás legitimálása végett. Sokakkal szemben fölelevenítették a koncepciós perek egyszer már érvénytelenné nyilvánított vádjait. Így lett például Kéthly Anna vagy Dudás József ismét fasiszta ügynök.

A kádári konszolidáció évtizedeiben ezek a módszerek visszaszorultak, a rendszerváltás politikai harcaiban pedig feléledtek. Az MDF választási kampányában jelentős szerepet kapott az Apák és fiúk címmel a párt központi és számos helyi lapjában megjelent hazugsággyűjtemény, mely a pártállam stratégáiként mutatta be a pártállam aktív ellenzékének reprezentánsait. A Romániából elmenekülni kényszerült Tamás Gáspár Miklóst például Ceausescu elvtársának minősítették. A választások második fordulója előtt a József Attila-lakótelepet Orbán Viktort lekommunistázó, rendkívül durva kifejezéseket és hazugságokat tartalmazó röplappal szórták tele. Orbán Viktor 1990 szeptemberében ki is jelentette: „egyszer már volt részünk olyan mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF”.

Az MDF alelnökének fent idézett dolgozata ezután két évvel jelent meg. Az az év, 1992 a Soros György elleni heves és tömeges támadások éve volt. Ezeknek az volt a lényegük, hogy Soros egy Magyarország ellen irányuló nemzetközi összeesküvés részeseként pénzeli a nemzetellenes erőket, a Fideszt és az SZDSZ-t.

A kormányzó pártok megosztottak voltak. A radikálisok önpusztítóan mérsékeltnek tartották a mérsékelteket, a mérsékeltek önpusztítóan radikálisnak a radikálisokat. A „mérsékelt” kormány csupa ordítóan hamis váddal följelentette és koncepciós eljárás keretében eltávolította a közmédia vezetőit. A kommunisták által életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Göncz Árpádot a kommunisták szekértolójaként fütyülték ki a forradalom ünnepén a kormány hívei. Antall József maga is átállt a demokratkus ellenzék híveinek táborából a rágalmazóinak táborába, és kimutatta a Pesti Hírlapban az Aczél–SZDSZ-kontinuitást.

A HVG e heti Fókusz-cikke kormányhoz köthető lejárató akciók hátterével és a Habony-média működésével foglalkozik.