2017. május. 10. 11:42 MTI Utolsó frissítés: 2017. május. 10. 12:53 Itthon

Megölte titokban szült gyermekét, 7 év fegyházat kapott

A tatabányai nő még 2003-ban fojtotta meg szülés után az újszülöttet, most ítélték el.

Jogerősen hét év fegyházbüntetésre ítélt a Győri Ítélőtábla szerdán egy tatabányai nőt, aki tizennégy évvel ezelőtt, még 2003 októberében megölte otthon világra hozott újszülöttjét. Az ítélettel a táblabíróság helyben hagyta az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék határozatát. 

A negyvenéves nő, aki a terhességet mindvégig titkolta környezete előtt, 2003. október 13-án éjjel hasi fájdalmakra és vérzésre ébredt, majd megszülte életképes gyermekét. Ezután lepedőbe csavarta a kisfiút, majd mintegy húsz percig magához szorította, megfojtva ezzel az újszülöttet. A holttestet egy reklámtáskában egy bokor alá rejtette, később a szülés nyomait eltakarította. A gyermeket másnap egy hajléktalan találta meg. 

Széplaki László, a bírói tanács elnöke indoklásában elmondta, hogy a Tatabányai Törvényszék semmilyen eljárási hibát nem követett el, a szakértői véleményekből pedig helyesen következtetett arra, hogy fulladás okozta a gyermek halálát, amelyet a vádlott idézett elő.

Megalapozatlannak ítélte a vádlott és védője azon védekezését, hogy a nő gondatlanságból követte el cselekményét, mert az asszony korábban már ötször szült, így tudnia kellett, hogy élve született a gyermek. Azzal, hogy a légzőnyílásokat elzárta, "egyenes szándékkal követte el az emberölést" – mondta a bíró. Hozzátette: a vádlott aznap este a megszokottól eltérően nem a gyermekeivel egy szobában feküdt le, s maga mellé készített egy ollót és egy csipeszt, ebből helyesen következtetett a törvényszék arra, hogy a nő számított a szülésre. 

A bűntényre azután derült fény, hogy a börtönbe került apától DNS-mintát vettek, amely egyezést mutatott a halva talált újszülött DNS-ével. Ez alapján jutottak el a vádlotthoz a hatóságok. A nő ellen tavaly júniusban emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.