Itthon hvg.hu 2017. május. 06. 10:54

Ki lehetett a magyar újhullámos zenekarokról jelentő "Krisztina"?

A magyar újhullámos és punk zenekarokról jelentett 1983-1988 között a "Krisztina" fedőnevű ügynök. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára által közzétett jelentések alapján úgy tűnik, a III/III-nak jelentő ügynök belső ember volt: a zenészek egymás közötti beszélgetéseiből is részletesen idéz. A besúgó személyazonossága egyelőre ismertelen.

A BRFK III/III-A Alosztálya által foglalkoztatott "Krisztina" fedőnevű ügynök punk, új hullámos együttesekről adott információkat - áll a levéltár Facebook-oldalán, amely szerint a besúgó jelentéseiben az ETA, Sex-e-pil, Spenót, A. E. Bizottság, Vágtázó Halottkémek, Art Deco, Budapest Service, Csiga-Biga, Sikátor, CSÉB 80, Auróra, Hús, Beatrice, URH, Kontroll Csoport, Európa Kiadó, Balkán (Fu)Tourist, Sziámi, 2. Műsor, Csokonai Vitéz Műhely, Embersport, Hóvihar, Kézi-Chopin, Millenniumi Földalatti Vasútvonal, Block nevű együttesekről írt.  A beszámolókból kiderül, ki és miért panaszkodott a rendőrségre, s a szolgálatok azt is megtudhatták, a megfigyelt szermélyek miképpen próbálták kijátszani és megtéveszteni a hatóságokat.

Túry Gergely

Az ügynök egy-egy jelentése a Die Toten Hosen, illetve a Test Department együttesek budapesti fellépéséről szól, külön megemlítve azt is, hogy utóbbi együttes megtekintette az Artéria Galéria (Inconnu) kiállítást is.

Jelentéseiben a következő, punk fiatalok által is látogatott helyek szerepelnek: Bercsényi Kollégium, Kinizsi Klub, Almássy tér, Fészek Klub, FMK, Gödöllői Művelődési Ház, Fekete Lyuk. A besúgú személyazonossága egyelőre nem ismert, a Blikk által megszólított zenészek azt mondták, nem ismernek rá az ügynökre.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.