Az a kérdés, hogy a CEU ahhoz ragaszkodik, hogy legyen Magyarországon működési engedélye, vagy ahhoz, hogy legyen Magyarországon képzése, amire CEU-s diplomát adhat ki – leegyszerűsítve így foglalta össze az egyetem szerinte nem is bizonytalan helyzetét a hvg.hu-nak az oktatási államtitkár. Palkovics László szerint a CEU és a Közép-európai Egyetem jelenlegi licencszerződésének kibővítésével az intézmény a nagy vihart kavart törvénymódosítás előtti módon működhet.
Legfeljebb a működési engedélyét veszítheti el a CEU, de a képzései nem kerülnek veszélybe, ha nem teljesíti a múlt héten elfogadott törvény szabta két új feltételt – mondta a hvg.hu-nak az oktatási államtitkár.
Palkovics Lászlót az után kerestük meg, hogy keddi, brüsszeli tárgyalásai után a Bruxinfónak nyilatkozva a CEU megmaradásának egy eddig nem kommunikált lehetőségét villantotta fel. Azt mondta ugyanis, hogy abban az esetben, ha a CEU (tehát az amerikai intézmény) nem teljesíti az új előírásokat – vagyis nem kezd a származási országban is oktatási tevékenységbe, és nem születik amerikai-magyar megállapodás a működéséről – felhatalmazást adhatna a Közép-európai Egyetemnek, hogy a megbízásából egy licencszerződéssel végezze a képzéseit, így a hallgatók diplomáját ugyanúgy, mint előtte, a CEU bocsátaná ki.
A lehetőséget az államtitkár későbbi MTI-s nyilatkozatában már nem említette (abban csak annyit mondott, hogy a CEU működése nem kerül veszélybe, mert más formában ugyan, de az új feltételek elmaradása esetén is folytatni tudná a tevékenységét és még az üzleti modelljük sem feltétlenül sérülne), a hvg.hu-nak azonban megerősítette: ha az intézmény meg akarja oldani a problémát, akkor gyakorlatilag csak két önálló jogi személyiségnek számító egyetem: az amerikai CEU és a magyar Közép-európai Egyetem (KEE) magyar egyetem 2009-ben kötött licencmegállapodását kell kibővítenie. Az ugyanis az államtitkár tudomása szerint csak néhány képzésre kötötték meg nyolc éve, de ha változatlan konstrukcióban kíván működni a CEU, akkor ki kell terjeszteni a teljes képzési portfólióra. A különbség a mostani helyzethez képest, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzésekre a CEU-nak most van működési engedélye, a feltételek teljesítése nélkül ezt elveszíti, de a licencképzés alapján a CEU-s diploma kiadásáról nem kell lemondania.
Arra a kérdésre, hogy ha ez ennyire egyszerű, akkor a törvény elfogadása előtt ő, illetve a kormány ezt miért nem kommunikálta, hiszen elejét vehette volna egy óriási, hazai és nemzetközi tiltakozáshullámnak, az államtitkár azt mondta, mert az egyetem ügye, nem a politikáé. „Én is és a kormány is végig azt mondta, hogy nem akarja bezárni a CEU-t, csak azt akartuk, hogy a működési feltételei legyenek átláthatóak.”
Az újabb felvetésre, hogy legalább az egyetem rektorával folytatott megbeszélésén miért nem vetette fel a lehetőséget, Palkovics László azt mondta: azért, mert Michael Ignatieffel a készülő törvényről beszélt, a licencszerződéseket viszont az egyetem köti és kezeli saját hatáskörében, a törvény azokba eddig sem és a módosítás után sem szól bele.
„Az a kérdés, hogy a CEU ahhoz ragaszkodik, hogy legyen Magyarországon működési engedélye, vagy ahhoz, hogy legyen Magyarországon képzése, amire CEU-s diplomát adnak ki. Ha a KEE-t lefordítjuk, az így is, úgy is CEU, tehát a működési engedélynek nincsen sok jelentősége” – summázta a helyzetet az államtitkár, hozzátéve: úgyis most jön a tárgyalási szakasz – Orbán Viktor tegnap miniszterelnöki megbízottat nevezett ki a kérdés diplomáciai rendezésére – a kormány, illetve akár személyesen ő nyitott a rektorral való további egyeztetésre.
Az Amerikai Egyesült Államok kormánya időközben egyértelművé tette, azt várja a magyartól, hogy függessze fel a CEU-törvény alkalmazását. A kérdéssel, hogy eleget tesz-e a kormány az amerikai kérésnek legalább a tárgyalások lezárásáig, megkerestük a miniszterelnök szóvivőjét, Havasi Bertalant, amint válaszol, frissítjük a cikket.
Az Emmi burkolt fenyegetéssel bizonygatja a CEU-diákoknak, hogy nincs veszélyben az egyetem
A hvg.hu birtokába került angol nyelvű emailt a napokban kapták meg a CEU külföldi hallgatói; ebben a minisztérium a szokásos kormányzati frázisokat ellőve hosszan bizonygatja, hogy semmi sem fenyegeti az egyetem működését és az oktatás szabadságát. Az írást jegyző minisztériumi osztályvezető arra utal, hogy a kormány kész tárgyalni, de akkor nem kéne tüntetgetni és álhíreket terjeszteni.