Itthon hvg.hu 2017. április. 11. 15:37

Túl enyhe a CÖF szerint a civileket befenyítő törvényjavaslat

A szervezet elnöke szerint még erősebb garanciákra lenne szükség, hogy a gyakorlatban jelentkező politikai szemléletű és indíttatású nem kormányzati szervezetek cselekvéseit ellenőrizni lehessen.

Csizmadia Zoltán közleményében előbb arról ír, hogy a civil szervezeteknek garantálniuk kell gazdálkodásuk átláthatóságát – amit egyébként meg is tesznek –, s hogy a külföldről az NGO-knak juttatott támogatások eleve megkérdőjelezik az önkéntesen végzett civil munka jelenlétét a szervezetekben, hiszen azok vezetőit a kapott adományokból fizetik.

A folytatásban aztán bekeményít a Békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum elnöke. Azt írja ugyanis:

Túlságosan enyhének tartjuk az ötpárti egyeztetésen megvitatott és az ellenzék által elutasított civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezetet. Erősebb garanciákra lenne szükség, hogy a gyakorlatban jelentkező politikai szemléletű és indíttatású NGO-k cselekvéseit ellenőrizni lehessen. Javasoljuk, hogy a legitim kormány folyamatos támadását, megpuccsolását ne lehessen idegen pénzekből finanszírozni."

De további példákat is hoz arra, mit kellene még tiltani:

  • az iskolai diák önkormányzatok (sic!) mellett árnyék önkormányzatok (sic!) létrehozását és finanszírozását
  • az álsegély szervezetek (sic!) és embercsempészek szövetkezését a zöldhatáron áttörő illegális migránsok felé irányuló segítségnyújtást.

Csizmadia szerint ezek példák arra, hogy hogyan lehet "lázításra, felforgatásra, ellenzéki célokra specializált szervezeteket létrehozni, illetőleg életben tartani, miközben Magyarország szuverenitása sérülhet. Idetartozónak tekintjük a párt ideológiák szerinti csoportosulások, médiák hazugságok útján történő befolyásolását, esetlegesen a pénzen vett brüsszeli lobbisták közreműködésével."

Az elnök ezután felsorolja, mi a különbség saját szervezete és „néhány külföldi támogatóval összebútorozott NGO között”. Például, hogy alapításuk, 2009 óta nem kértek és nem is fogadtak el külföldről pénzt, s alapításukhoz sem járult hozzá külföldi szervezet vagy magánszemély, valamint hogy őrzik a magyar-lengyel barátságot, 400 lengyel civil klubbal együttműködve.

A civilek szerint "pusztító hatású", Gulyás Gergely, Kósa Lajos, valamint Németh Szilárd jegyezte javaslatot április 7-én nyújtották be, ellene szerdán fél 6-kor keződik tüntetés a Hősök terén.

A végén pedig arra figyelmeztet, hogy "szárazon tartva a puskaport, ha külföldről támadás éri szuverenitásunkat, identitásunkat, a békemenet szervezőjeként aktivizáljuk szimpatizásainkat. A magyar emberek sorskérdéseinek megoldását a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek szem előtt tartásával képzeljük el."

Hirdetés