A szegedi rendőrök rablási kísérlet miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.
A gyanúsított szombat kora este a szegedi Vár utcában el akarta venni egy nő táskáját, ezért megragadta a sértett haját, majd próbálta lenyomni őt a földre. Ez nem sikerült, ezért a támadó elhagyta a helyszínt. A felvételt a bűncselekmény egyik tanúja készítette.
A férfi 175 centiméter magas, 25 év körüli, bal lábán 3 darab, csillag alakú tetoválás látható és fekete kantáros nadrágot viselt, melynek mindkét szára fel volt hajtva.
A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható személyt felismeri, vagy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.