Itthon MNO 2017. április. 08. 14:41

A CEU-bezárás miatt különleges tiltakozás lesz az ELTE-n

Némi túlzással munkabeszüntetésnek is beillő akciót szervez hétfőre az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kara (ELTE TáTK)- írja a a Magyar Nemzet.

A lap birtokába került körlevélből derül ki: a tanórákon az egyetemi autonómiáról fognak beszélgetni, délelőtt és kora délután pedig összesen háromórás időtartamban rövid (5-15 perces) előadások hangzanak majd el a demokráciát érő kihívásokról. Ehhez bármely egyetemi polgár csatlakozhat, tehát oktatók és hallgatók egyaránt beszélhetnek. Késő délután egy rendkívüli hallgatói és oktatói fórumot is tartanak.

Facebook / Global Action for Academic Freedom


Mindezzel a TáTK a jogi karhoz csatlakozik, hogy közösen tiltakozzanak a lex CEU és az egyetemi autonómia csorbítása ellen – írják a levélben.


A parlament az elmúlt hétfőn szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását, melynek értelmében a Soros György alapította Közép-európai Egyetem (CEU) immár szabálytalanul működik, mivel az akkreditáció szerinti „származási országában”, az Egyesült Államokban nincs kampusza és nem folytat felsőoktatási tevékenységet. Áder János köztársasági elnöknek pedig a következő hétfőn, vagy az ELTE-s tiltakozás napján kell döntenie arról, hogy aláírja-e a jogszabályt, vagy sem.


 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.