Itthon hvg.hu 2017. április. 04. 12:07

Etikai vizsgálatot kezdeményeztek a Fideszben Simicska orbános állításai miatt

A V. kerületi Fidesz tagja szerint Simicska RTL Klubot érintő állításai miatt felmerül a gyanú, hogy a Fidesz egyik tagja korábban a párt programját, jó hírét, érdekeit sértő magatartást tanúsított.

Etikai vizsgálatot kezdeményezett Simicska Lajos hétfői állításai miatt Tényi István, az V. kerületi Fidesz tagja a Miniszterelnöki Kabinetirodának, valamint Kontrát Károlynak (a Fidesz etikai bizottsági elnökének) elküldött levelében.

Tényi a 24.hu-nak azt mondta, a bizottságnak a beadvány átvételétől számított 15 napon belül eljárást kell indítania, amit 30 nap alatt le is kell zárnia. Tényinek mint kezdeményezőnek lehetőséget is kell adni arra, hogy elmondhassa álláspontját az ügyről a bizottság előtt.

Emlékezetes interjújában Simicska Lajos azt állította, a 2014-es választás után Orbán Viktor miniszterelnök megosztotta vele azt a tervét, hogy meg akarja venni az RTL Klubot, hogy aztán megszüntesse. Simicska közölte vele, hogy az legalább 100 milliárd forintba fog kerülni, mire Orbán állítólag úgy felelt: "nem baj, megveszi majd nekem a Roszatom".

Tényi szerint Simicska állításai alapján felmerül a gyanú, hogy a Fidesz egyik tagja korábban a Fidesz programját, jó hírét, érdekeit sértő magatartást tanúsított.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.