A Fidesz kedd este egyetlen mondattal elintézte a feljelentő emberként emlegetett Tényi István újabb akcióját.
„A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben Tényi István nem tagja a Fidesznek, így értelemszerűen semmiféle etikai vizsgálatot nem is kezdeményezhet a pártban” – ezzel az egy mondattal reagált kedd este a kormánypárt arra, hogy a 24.hu szerint etikai vizsgálatot kezdeményezett Simicska Lajos hétfői állításai miatt Tényi István a Miniszterelnöki Kabinetirodának, valamint Kontrát Károlynak, a Fidesz etikai bizottsági elnökének elküldött levelében.
A korábbi hírek szerint Tényi az ötödik kerületi Fidesz tagja, ezt azonban a párt cáfolta.
Tényi István úgy vélte: Simicska RTL Klubot érintő állításai miatt felmerül a gyanú, hogy a Fidesz egyik tagja korábban a párt programját, jó hírét, érdekeit sértő magatartást tanúsított.
Simicska Lajos szintén a 24.hu-nak állította: a 2014-es választás után Orbán Viktor miniszterelnök megosztotta vele azt a tervét, hogy meg akarja venni az RTL Klubot orosz pénzből, és aztán megszüntetné.