Itthon MTI 2017. március. 20. 11:25

Gyurcsányék "népakarat-cunamija" 97 helyen indul

A Demokratikus Koalíció (DK) országszerte 97 helyi ügyben indít aláírásgyűjtést. A kérdések túlnyomó többsége "a romokban heverő" egészségügyhöz kapcsolódik – jelentette be a párt ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a párt tisztújító kongresszusán bejelentette, népszavazásokkal és aláírásgyűjtésekkel, vagyis "népakarat-cunamival" kell bombázni a hatalmat – idézte fel Molnár Csaba.

Példaként említette, hogy Pécsen azért gyűjtenek majd aláírásokat, hogy ne kelljen heteket várni egy vérvételre, Kiskunfélegyházán ingyenes buszjáratot szeretnének a helyi szakrendelő és a kecskeméti kórház között, Miskolcon a város nyugati részében akarnak egészségügyi alap- és szakellátást, Berettyóújfalun a háziorvosi rendelőt, Budapesten pedig a Péterfy Sándor Utcai Kórházat szeretnék felújíttatni.

A szignókat nyárig gyűjtik majd, hogy azokkal mindenhol "nyomást gyakoroljunk" a helyi fideszes politikusokra – mondta.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.