2017. március. 08. 09:36 hvg.hu Utolsó frissítés: 2017. március. 08. 10:13 Itthon

Kisalföld: drogkereskedelemmel gyanúsítanak egy rendőrt

A győri ügyészségen megerősítették, hogy nyomoznak egy rendőr ügyében, akit drogkereskedelemmel gyanúsítanak.

A Kisalföld információi szerint drogkereskedés miatt bukott meg egy Téten szolgálatot teljesítő rendőr.

A lap úgy tudja: február 17-én rendőrök vonultak ki a téti focipálya melletti büféhez, és három embert elvittek, miután a kábítószergyorsteszt pozitív eredményt mutatott náluk. Egyikük egy helyi rendőr volt. Mindhármukat előállították, amfetamintartalmú tablettákat fogyasztottak.

A rendőrségről a Győri Járási és Nyomozó Ügyészséghez irányították a lap munkatársát. Ott megerősítették, hogy valóban érintett egy rendőr is az ügyben. Gál Katalin ügyészségi szóvivő azt mondta: valóban nyomoznak egy rendőr ügyében, akit kábítószer-kereskedéssel gyanúsítanak. 

A Kisalföld értesülései szerint a harmincas évei végén járó férfi ellen még nyomoznak, előzetes letartóztatásba nem került. Arról nincsenek hivatalos információk, szolgálatban maradhatott-e.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.