2017. március. 07. 14:40 MTI Utolsó frissítés: 2017. március. 07. 14:39 Itthon

Ezer forintért késeltek halálra egy 85 éves nőt

Húsz év fegyházra ítélt a Tatabányai Törvényszék kedden egy román állampolgárt, aki egy lépcsőházban ezer forintot vett el 85 éves nőtől, majd amikor az áldozat segítségért kiáltott, egy késsel halálosan megsebesítette. Az ítélet jogerős.

A bűncselekmény elkövetéskor 19 éves Fusteac Florin Sorin hajléktalanként élt Budapesten, majd 2014 márciusában vonattal Tatabányára utazott, hogy tömbházakba besurranva pénzhez jusson - ismertette az ügy előzményeit Élő András bíró.

Az elkövető a Komáromi út egyik lépcsőházában találkozott a hazafelé tartó idős nővel és késsel fenyegetőzve pénzt kért tőle. A nő ezer forintot nyújtott át neki, de férfi a táskáját is meg akarta szerezni.

Az áldozat segítségért kiáltott és próbált elmenekülni, erre a férfi négyszer hátba szúrta. Két szúrás verőeret ért, az áldozat életét azonnali orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni.

A törvényszék az elkövetőt a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére aljas indokból elkövetett emberölés és rablás bűntette miatt húsz év fegyházra ítélte és tíz évre kitiltotta Magyarország területéről.

Az ítélet a kihirdetése után jogerőre emelkedett, azt az ügyész, az elkövető és védőügyvédje is tudomásul vette.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.