Itthon MTI 2017. február. 20. 09:35

Megvan, ki lesz a Fidesz választási kampányfőnöke

Jól áll a Fidesz-KDNP a felkészüléssel a jövő évi választásokra, a kampánystáb és a választókerületi elnökök már megvannak, és majdnem mindenhol eldőlt az is, kik indulnak az egyéni körzetekben - mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Ismét Gyürk András európai parlamenti képviselő lesz a kampányfőnök - közölte Kósa Lajos.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy a tavaszi ülésszakban kezdődik a felkészülés a kampányra, emellett pedig olyan nagy horderejű döntések is várhatók, amelyek érintik majd a költségvetést, a jogi határzárt, az adócsökkentést, valamint a rezsicsökkentés és a munkahelyteremtő támogatások megvédését.

Kósa Lajos arról a korábbi kijelentéséről, amely szerint Botka László valójában nem is akar miniszterelnök-jelölt lenni, azt mondta, szerinte a szocialista politikus nem akar beszállni egy reménytelen küzdelembe. Olyan helyzetet akar teremteni, amelyben szétteheti a kezét, és azt mondhatja, "én nagyon szerettem volna, de így nem megy".

A Fidesz frakcióvezetője Vona Gábor Jobbik-elnök felvetésére, hogy legfeljebb nyolc évig lehetne valaki miniszterelnök, azt mondta, ez olyan rendszerben működik, ahol a választók közvetlenül választják a miniszterelnököt. Ahol a parlament választja a miniszterelnököt, ott szerinte ez rendszeridegen, Vona Gábornak még tanulmányoznia kell a különböző demokráciák felépítését.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.