A TV2 még mindig nem tette közzé a helyreigazításokat a Juhásszal kapcsolatos hamis állításokról.
Juhász Péter, az Együtt elnöke bírósági végrehajtást kér a TV2 ellen - jelentette be a politikus a Facebookon.
Mint elmondta, 12 helyreigazítási kérelmet nyert meg a TV2 ellen, akik Portik Tamással kapcsolatban állítottak róla hamis dolgokat, ezt a bíróság meg is állapította, és 12 különböző esetben kötelezte helyreigazításra a csatornát.
Juhász a Facebookon a videós bejelentkezésében elmondta, a TV2-nek be kellene mondania, hogy valótlanul híresztelték többek között azt, hogy Juhász Portikkal kapcsolatban állt, pénzt kap tőle, luxusutazásokra költi a támogatói pénzét, több milliót kaphat Portiktól, illetve hogy Portik Juhászon keresztül irányítja a börtönből a magyar belpolitikát és rajta keresztül akarja megdönteni a jelenlegi kormányt.
Juhász azt mondta, több helyreigazítási pere is azért húzódik a kormánypárti médiával szemben, mert a médiumok kiadót cserélnek, ezért nehezen perelhetők. Hozzátette, neki több mint 50 helyreigazítási pere van folyamatban.