Itthon Joó Hajnalka 2017. február. 15. 06:30

A Fideszt meglepte a Momentum: kitérnek a harc elől, másra bízzák a piszkos munkát

Joó Hajnalka
Szerzőnk Joó Hajnalka

Nem aggódják túl a Fideszben a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtésének esetleges sikerét, pedig az elmúlt három hét dinamikáját nem látták előre. A kormánypártok stratégiája az első napok támadásai után a konfliktuskerülő hallgatás, nem akarják mozgósítani budapesti ellenfeleiket. Titokban amúgy is attól tartanak, esetleg mégis megnyeri az ország az olimpiarendezést.

Vagy érdektelenségbe fullasztjuk, vagy beleállunk, más lehetőség nincs – mondta a hvg.hu kérdésére több fideszes politikus a Momentum Mozgalom (MoMo) olimpiaellenes kezdeményezéséről a népszavazási aláírásgyűjtés indulásakor. Három hete még minden megkérdezett biztos volt benne: „a semmiből jött ifjúsági mozgalom” el sem jut odáig, hogy összegyűjtse a referendumhoz szükséges 138 ezer aláírást. Azt hitték, nem is kell majd azon agyalni, hogyan viszonyuljon a Fidesz a kérdéshez.

Volt is nagy szemöldökemelgetés a pártban, amikor a MoMo egy hét alatt összeszedte a szükséges aláírások felét. A kormánypárti sajtó stratégiája láthatóan gyorsan igazodott a helyzethez: visszavettek az első hét intenzív, MoMosokat célzó támadásaiból, belátva, hogy a már bevett gyakorlatnak számító lejáratás ezúttal a visszájára sülhet el, és még inkább aláírásra tüzelheti az addig hezitáló budapestieket.

A Momentum Mozgalom vezetői az egyik aláírási standnál
Stiller Ákos

A kormánypárti megszólalásokból – pontosabban meg nem szólalásokból – szintén egyértelmű volt, hogy a pártban inkább az agyonhallgatás mellett tették le a garast: nem tartottak az olimpiát védő sajtótájékoztatókat, sem a MoMót sorosozó nyilatkozatokat, nehogy éppen ezzel korbácsolják fel az olimpiaellenes indulatokat, és akaratlanul is javítsák az aláírásgyűjtés esélyeit.

Orbán Viktor és csapata kitér a harc elől

Január végén az olimpia mellett többször kiálló miniszterelnök is meglepő mértéktartással nyilvánult meg az ügyben: a kérdésre, mely szerint támogatja-e, hogy az emberek népszavazáson döntsenek az olimpiáról, Orbán Viktor mindenfajta minősítés nélkül azt mondta, a kormány tudomásul veszi, ha így alakul.

Az aláírásgyűjtés esetleges sikere információink szerint nem változtat majd a stratégián: a kommunikációs vezérfonal továbbra is az, hogy se a Fidesz, se a kormány ne vállaljon felesleges konfliktust az ügyben, ne minősítsék se a kezdeményezést, se az olimpiát ellenző budapestieket, és ne indítsanak a pályázatot támogató ellenkampányt sem.  

A Csepelre álmodott olimpiai stadion
Budapest 2024 / Facebook

A hvg.hu-nak nyilatkozó, különböző státusú és beosztású fideszesek (a „mezei” képviselőtől az államtitkárig) egyébként egyformán elenyésző esélyét látják annak, hogy a MoMo akciója eljuthat a népszavazásig – függetlenül attól, megszerzik-e, vagy sem a kellő számú aláírást. A kezdeményezést egyrészt jóvá kell hagynia a fideszes többségű Fővárosi Választási Bizottságnak, amiről már most látszik, hogy nem lesz sima menet, hiszen a kormány melletti Békementeket szervező, nemrég függetlensége maradék látszatát is elvesztő CÖF jogásza már utalt rá, hogy szerinte vitatható, hány aláírást kell összegyűjteni. És persze rajtuk kívül mások is élhetnek jogorvoslati kezdeményezéssel – különböző támadási felületet találva az aláírásgyűjtő íveken.

Ráadásul a törvény szerinti jogorvoslati határidők maximális kihasználásával könnyen lehet, hogy ha a Fővárosi Közgyűlésnek el is kell rendelnie a végén a referendumot, azt már csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szeptember 13-i döntése utáni időpontra írná ki. Márpedig, ha a NOB Limában úgy döntene, hogy Párizs vagy Los Angeles helyett Budapesten legyen a 2024-es olimpia, akkor ténylegesen okafogyottá válna egy erről szóló referendum.

Akkor lennénk bajban, ha megkapnánk az olimpiát – mondják

A kezdeményezést bagatellizáló hozzáállásnál meglepőbb, hogy a megkérdezett kormánypárti politikusok közül egyetlen egy sem akadt, aki komolyan hinne benne, hogy Magyarország valóban megkaphatja a rendezés jogát.

„Nem akkor lennénk bajban, ha egy népszavazás miatt nem kapnánk meg, hanem ha tényleg elnyernénk, de ennek, be kell lássuk, nincs akkora realitása, hogy valós politikai dilemmát okozna”

– mondta a hvg.hu-nak egy magas beosztású, a kormányzati stratégiára is rálátó fideszes. De más forrásból is úgy tudjuk, a Fidesz és a kormány legfelsőbb szintjein is öt százalék alatti esélyt adnak a győzelemre, és úgy látják: elsősorban országmarketing szempontból van jelentősége hazánk pályázatának.

Párttá alakul a MoMo? A Fideszben csak mosolyognak

Fekete-Győr András (jobbra) meccsben Szanyi Tiborral
Túry Gergely

A népszavazástól függetlenül a Fideszben egyelőre attól sem tartanak, hogy a Momentum Mozgalom belátható időn belül a kormánypártokra veszélyt jelentő ellenzéki erővé nőné ki magát: ha az összefogás terén lehet is bennük több kis párt számára potenciál, a korábbi hasonló kezdeményezések tapasztalata abszolút derűlátásra biztatja a megkérdezetteket.

Ahogy a MoMo vezetői bejelentették, az olimpiaellenes népszavazás melletti kampány után, várhatóan márciusban párttá alakulnak. Ha a fideszesek nyugodtan is nézik a fiatal aktivisták megjelenését, a baloldalon több ellenséges hangot lehetett hallani, és nem csak a nyílt színen kioktatott Szanyi Tibor részéről. 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.