A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint a nyilvánosságra tartozik az Európai Csalás Elleni Hivatalnak a 4-es metró beruházásáról szóló jelentése – írta pénteki számában a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
Péterfalvi Attila a Magyar Nemzettel azt közölte: az OLAF-jelentés az első betűjétől az utolsóig a nyilvánosságra tartozik, mert abban a 4-es metró beruházásánál elköltött magyar és uniós közpénzekről van szó. Hozzátette ugyanakkor, hogy a teljes nyilvánosságról csak az adatgazda OLAF dönthet.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint az uniós adatvédelmi rendelkezések miatt erre Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek kellene, illetve kellett volna decemberben megkérnie a brüsszeli szervezetet.
A Magyar Hírlapnak Péterfalvi Attila azt mondta, a nyilvánosságra hozatal legfeljebb az ügyészségi nyomozás érdekeit sérthetné, de erre vonatkozó kérdésére nem kapott választ a legfőbb ügyésztől.
A napilap emlékeztetett: a Figyelő csütörtökön nyilvánosságra hozta, hogy a vezérlőrendszereket szállító Siemens 31,7 milliárdos szerződésénél 21,6 milliárd, az alagútépítő Bamco-konzorcium 62 milliárdos megbízásából 8 milliárd, az állomások belsőépítésével megbízott Swietelsky 40 milliárdja után 7,6 milliárd forintnyi uniós támogatást kell visszafizetni. A Strabag-Hídépítő Zrt. a Baross téri állomás szerkezetépítéséért kapott 3,7 milliárd forintot, ebből 2,5 milliárd forintot kérhetnek vissza, míg az Alstommal kötött szerződés miatt a teljes 22,9 milliárd forintot vissza kell téríteni.
Közben a Népszava azt írja: a főpolgármester szeretné, ha a pártok ismernék a jelentés tartalmát, ezért ajánlotta fel a parlamenti bizottság tagjainak, hogy nála megtekinthetik a jelentést. De nekik is írásban kell vállalniuk, hogy az abban szereplő neveket nem adják ki.
Tarlós István a lapnak adott interjúban az OLAF-jelentés részleteiről azt mondta, "ami a jelentésből most nyilvánosságra került, az szinte teljes egészében megfelel a valóságnak".
A 2010 utáni időszakot egyetlenegy észrevétel érinti a jelentés nyolcvan megállapítása közül, ez a 2006-ban 2012-ig szerződtetett ellenőrző mérnök cseréje. Ráadásul ezzel a szabálytalansággal a korábbi, az OLAF által súlyosan szabálytalannak minősített állapotot szüntettek meg 2010 után – tette hozzá.