Donald Trumppal ellentétben a magyar kormányfő igyekszik jó viszonyt ápolni a kínai vezetéssel.
Májusban Kínába látogat Orbán Viktor miniszterelnök – közölte sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormányfő találkozik a kínai elnökkel és előadást tart az Egy övezet, egy út fórumon is. Orbán utoljára két évvel ezelőtt járt Pekingben.
Kínai vezetők érkeznek idén Budapestre is: nálunk rendezik meg az ázsiai nagyhatalom és 16 kelet-közép-európai ország találkozóját – számolt be Szijjártó. Tavaly novemberben volt már ilyen találkozó, akkor Rigában rendezték.
Elmondta: lesz magyar-török, magyar-szerb és magyar-szlovén kormánycsúcs is, és Magyarországra érkezik az izraeli miniszterelnök is. Továbbá első alkalommal ül össze a magyar-iráni gazdasági vegyes bizottság – sorolta. Emellett a Fülöp-szigeteken magyar nagykövetség nyílik.