Itthon hvg.hu 2017. január. 26. 16:05

Már biztos, az ügyészség nem adja ki az OLAF-jelentést

Egyelőre semmiképp sem hozza nyilvánosságra a Központi Nyomozó Főügyészség a 4-es metró beruházásával kapcsolatos OLAF-jelentést, mert nyomozati bizonyíték és az eljárás befejezéséig így nem publikus.

Nem a Legfőbb Ügyészség hatásköre az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatala, az a nyomozati anyag része és emiatt a büntetőeljárási törvény vonatkozik rá - mondta a Klubrádiónak Fazekas Géza, a szervezet szóvivője. Szerinte csak akkor van lehetőség a publikálásra, ha a hivatalos eljárás már befejeződött.

Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő kérdésére az OLAF azt közölte, hogy Magyarországon a legfőbb ügyészi hivatalnak és a NAV-on belül az OLAF Koordinációs Irodájának küldték meg a jelentést.

A 4-es metró ügyében az állítólag az OLAF-jelentés alapján büntetőfeljelentést is tevő Lázár János korábban azt mondta, hogy a kormány nem adhatja át a nyilvánosságnak a jelentést, csak a főváros vagy az EU, ám ez az OLAF levelei szerint nem igaz, mert az Ujhelyinek és Jávor Benedeknek küldött válaszok szerint a magyar hatóságok hozhatják nyilvánosságra a jelentést.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.