Végre egy mészáros, aki nem Lőrinc: a hvg.hu belecsap a lecsós húsba az első farokcsóvától az utolsó tepertőmorzsáig leközvetít egy disznótort.
Most érkezett
Lezárjuk a pörcről pörcre tudósításunkat, részben nem fér belénk több, részben indulnunk kell vissza a sápadt párizsik és tartósított töpörtyűk közé. Az isteni gasztroélmény mellett remek találkozásokban, sztorikban figurákban és beszólásokban volt részünk és mérhetetlen szeretet áradt felénk.Köszönjük Perenye és perenyeiek, egy élmény volt!
És igen, eljött a pillanat, amikor a hvg.hu egyenesen az események torkát ragadja meg, és a hideghez hasonlóan csontig hatol – egy virtigli disznóölés eseményeit, hangulatát, legjobb bemondásait, minden rezdülését végigkövetjük különleges, pörcről pörcre tudósításunkban. Nem leszünk szűkszavúak, de nem is fogjuk böllérre ereszteni - ígérjük, velősek leszünk. Szedjen ízekre velünk együtt egy hamisítatlan falusi disznóölést!
De nem csak azért, mert itt is elmondták kettőnégy pálinka között, ez csak a címhez kellett.
A napot kis kitérőkkel valóban pöcről pörcre töltöttük, az előételek után elkészült a csoda, beteljesedett a mindenség.
Hurkával később jelentkezünk.
Jelentem, kész az oldalas, nem sok, úgy 6 kiló, és a töpörtyű is elkészült. Megtudtuk, a frissen vágott húsból sült húsnak mindig más íze van, mint a hentesnél kaphatónak, mert előbbiben még nem jelentek meg a bomlást vezénylő enzimek. Azt is megtudtuk, hogy itt, az osztrák határhoz közel sok embernek az osztrák Kronehit az alapértelmezett rádióadó, mert a magyar közmédia, rádió átpolitizált. Minipárbeszéd: "Összeomlottál? - Hogy mi, iszom-e vodkát?" És igen, megjött a pörc és a tepertő! Még langyos! És isteni, ahogy eddig minden itt.
Fél kettő, és a klasszikus témákat vesszük át: a magyarság problémái, a Himnusz borúlátása, balsors, akit régen tép. "Ha én Orbán Viktor seggét nyalom, sikeres leszek", jelenti ki valaki a biztos receptet. De kire lehet szavazni, nincs alternatíva. "Az internetet én már nem fogom megtanulni, a youtube-on megnézem a Creamet, Carlos Santanát, Led Zeppelint, az nekem elég." Megkapjuk a legnagyobb a dicséretet: "ezután a disznóölés után olvasni fogom a hvg.hu-t". Kisebb baleset volt, odaégett a toros káposztának szánt rántás, kisebb vita után nyugvópontra jutottak a felek. Megkapjuk a főtt szív darabjait kóstolásra, aztán a pofahúst. Töltik a kolbászt méterről méterre.
"Gyere, sajtó!" invitálnak minket a pálinkafogyasztás fokozására bajtársaink, nemet kell mondanunk. Ellenben kapunk másfél deci kávét. Felrobban a műhely, amikor felharsan a We will rock you a Queentől. Az utána következő német nyelvű easy listening popslágert viszont könyörtelenül lehalkítják. Jó hír, megérkezett a húsleves. "Szeretlek,
Erzsi, haver vagy, János, csapat csak egy van, a Ferencváros", megy a mulatozás rendületlenül. Megy a dohányzás elleni propaganda is "Ne cigizzél, az isten halála hulljon rád!" Az idősebb generáció is kezdi megosztani az élményeit a sörellátós 5 forintos ötliteres soproni ászokról, és a liftes szakma hányattatásairól. Nem maradhat el az ösznépi csápolás a Guns'n'Roses Paradise City örökzöldjénél. Kerekedik a húsos kolbász tölteléke. A női szépség is szóba kerül az egyik asztalnál: "két kategória van, a pornószínésznő és az üzletasszony".
Hát tessék. A ház vendége, Rebeka írta:
''Sok-sok ember kis helyen. Egy-két agancs, egy bárd meg 4 cent pálinka. Van itt körfűrész, nagy obis gép, a zsír bűze meg a hangos nevetés. Öröm, vidámság meg idegen emberek, akik hipp-hopp, a barátaiddá válnak. Van itt állatorvos, sebész, üzleti elemző, mind a szívedbe lopják magukat. Nincs holnap, ma van. A leölt disznó arca már semmivé vált cserébe finom a mája. A böllér, aki Mészáros, jót evett most kávé után sír.''
A nagy műhelyszerű csarnokban, ahol vagyunk, kicsit körbenézünk. Van kórházi kerekesszék, amin meg lehet pihenni, a szerszámok pedig egy kidobott műtőasztalon hevernek. Megindult a töpörtyű sütése, biztatóan alakul a toroskáposzta is. Az egyik óriás fakanál kettéttörik "grillsütő kanál light"! Másfél méter hosszan terül el a húsos kolbásznak való alapanyag, ígéretes. Beindul a kanálgitározás is, a Final countdown a Europe-tól mindenkiből kihozza az állatot. Szóba kerül az egyik társaságnál a szombathelyi munkaerőhelyzet, rengetegen mennek Ausztriába dolgozni, ahol egy segédmunkás 1500 eurót is hazavisz. "És van 13., 14. havi fizetés, amit félre tudsz tenni." A ma 30 évesek közül sokan már 8-10 éve csinálják ezt, az ingázást. "Ausztriában megkeresed, Magyarországon elköltöd" szól az alapigazság.
Alig férünk el az asztalon, görnyedünk, mindenki mellettünk beszélget, de nem sértődünk meg nagyon. A máj friss, hihetetlen puha, a munkahelyi és házhoz szállítós megoldásokhoz egyáltalán nem hasonlítható.
"Achtung, achtung! Máj! Máj!" elkészült a resztelt máj, és hozzá felszeletelték a híres toronyi kenyeret, ami "Vas megye kedvence", és kétkilós kiszerelésben kapható. LGT szól a töpörtyűnekvalót szeletelők között. "Gyertek májára! Céklát egyetek!" hangzik az újabb felszólítás, "sózzátok, a májat senki nem sózza főzés közben". Ebben a pillanatban feledjük el a reggeli fagyoskodást, a disznó velőtrázó sikolyát, a resztelt máj gyógyír minden megpróbáltatásra. A következő zajos sikert kiváltó track a TNT az AC/DC-től. A böllér is megállapodik, eszik egy kicsit, térjünk ki rá is, kapja a dicséreteket, fotósunk ecseteli, milyen hibátlanul dolgozott, egyszer sem rontotta el a darabolást, "te sem b....szod el az e-mail címet" próbálja képbe hozni a napi rutinból fakadó bizonyosságról egy résztvevő. Töretlen a buli, hasít I'm a Believer a Monkeystől.
Jó ebédhez szól a munak. Vágás után, a finomabb falatok következnek, bölléren túl.