Itthon hvg.hu 2017. január. 06. 18:10

Vezetőváltásra készülhetnek a Klebelsberg Központnál

Még januárban változhat a Klebelsberg Központ vezetése, távozhat Pölöskei Gáborné – értesült a Magyar Nemzet.

Pölöskei Gáborné 2016 máricusában került az akkor még Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak nevezett szervezet élére, miután a korábbi elnök, Hanesz József közös megegyezéssel távozott a posztról.

Addigra komoly adósságot halmozott fel a Klik, amelynek költségvetését Pölöskeiné érkezése után 38 milliárd forinttal toldották meg, hogy kifizethesse a tartozásait.

A tankerületek átalakítását is Pölöskeiné vezényelte le, ennek során a korábbi 198 szervezeti egységből 59 tankerületi központ jött létre, amely az iskolák fenntartása mellett már a működtetésükért is felelt.

A lap úgy tudja, Pölöskeiné – aki egyébként Áder János köztársasági elnök húga – megítélése vegyes: a munkáját ismerők egy része rátermett szakembernek nevezte, mások szerint viszont azért kell távoznia a Klebelsberg Központ éléről, mert elégedetlenek voltak a munkájával.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.