Az MSZP álláspontja szerint Majtényi László a magyar közélet kiemelkedő alakja, olyan ember, aki tudományos és közéleti munkásságával egyaránt bizonyította elkötelezettségét a demokratikus jogállam és a hatalom nélküliek képviselete mellett.
"Majtényi László ombudsmanként az állampolgárok egyéni jogait, biztonságát és szabadságát védte a mindenkori hatalommal szemben, jogtudósként generációk kezébe adott fontos tudást" - írja hétfői közleményében az MSZP, hozzátéve: a jogtudós az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökeként olyan civil szervezetet épített fel, amely "az alkotmányosság egyik legfontosabb védelmezője a magyar nyilvánosságban".
A szocialisták álláspontja szerint Magyarországnak nem érdeke egy olyan elnök megválasztása, aki "az elkövetkező öt évben ismét csak bólogatva, értékeket és elveket feladva asszisztál az Orbán-kormány minden lépéséhez - legyen szó korrupcióról, a demokrácia felszámolásáról, vagy emberek millióinak jogfosztásáról. Áder János ezért nem alkalmas az elnöki pozícióra".
Majtényi Lászlót viszont olyan embernek tartják - tették hozzá -, aki államfőként nemcsak egyetlen párt szavazóit, hanem az egész országot tudná képviselni, ezért megfelel az MSZP feltételeinek. Azt írták, az Elnököt a köztársaságnak! csoport jelöltje "széles társadalmi támogatottsággal rendelkezik, és tiszteletre méltó civilek kezdeményezik a megválasztását".
Fontosnak nevezték, hogy amennyiben Majtényi László vállalja a jelölést, a parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártok egységesen felsorakozzanak mögötte. Az MSZP ebben az esetben "a lehető legrövidebb időn belül, a szükséges egyeztetések után kialakítja végső álláspontját."
Székely Sándor volt Együtt-társelnök, jelenleg független fővárosi képviselő hétfőn bejelentette – egyebek közt – a Facebookon is, hogy felkéri Majtényi László alkotmányjogászt, az Eötvös Károly Intézet igazgatóját, hogy legyen "a demokratikus oldal" köztársaságielnök-jelöltje. Áder János 2017 májusáig tölti be ezt a tisztséget, és nagy valószínűséggel újraválasztja a Parlament, miután az év végén bejelentette, vállalja az újrajelölést.
Az Elnököt a köztársaságnak! csoport levelét a szervezők mellett 38-an írták alá, köztük Bruszt László és Ferge Zsuzsa szociológus, Göncz Kinga korábbi külügyminiszter, Heller Ágnes filozófus, Iványi Gábor lelkész, Kéri László politológus, Parti Nagy Lajos író, valamint Petschnig Mária Zita közgazdász.
Majtényi tudott a felkérésről, "nem tiltakoztam", mondta el a hvg.hu érdeklődésére, de nem mondott még igent.