Itthon hvg.hu 2016. december. 28. 09:15

Megszűnik januárban az eltűnt zuglói MSZP-s képviselő mandátuma

Jövő január 5-én lesz egy éve, hogy rejtélyes körülmények között nyoma veszett Sápi Attila zuglói önkormányzati képviselőnek. Mandátuma január 21-én megszűnik, utána időközi választást kell kiírni – írja a szerdai Blikk.

A politikus idén január 5-én tréningruhában és kabátban leugrott cigit vásárolni újpalotai otthonából. Utoljára a lakásától nem messze lévő kocsmában látták, a pultos zavartnak látta őt.

Egyik ismerőse a Blikknek azt mondta, hogy továbbra is keresik Sápi Attilát, aggódnak érte, de eltűnése óta semmit nem hallottak róla.

Tóth Csaba, az MSZP zuglói szervezetének elnöke szerint a képviselő mandátuma januá­r 21-én szűnik meg, ezután kell kitűzni az időközi választásokat.

Facebook / Eltűnt emberekért

Ha az első kihagyott ülésnapot követő egy éven belül nem kerül elő a képviselő, a helyi választási bizottságnak 120 napja van kitűzni az időközi választások időpontját a törvény szerint.

Nemcsak kollégái, de családja és barátai is hisznek abban, hogy a politikus még épségben előkerülhet. Testvére továbbra is hetente osztja meg fivére fotóját, hátha valaki felismeri.

A zuglói önkormányzat honlapján található dokumentumok szerint havi 115 ezer forint jár Sápinak, de mint megtudtuk, ezt az összeget amúgy se kaphatná kézhez.

"Sápi Attila 2016-ban nem adta le a vagyonnyilatkozatát, így nem gyakorolhatja a tisztségéből fakadó jogait, tehát nem kaphat tiszteletdíjat, természetbeni juttatást és költségtérítést sem" – tájékoztatta a Blikket az önkormányzat sajtóirodája. Az MSZP-s képviselő eltűnése előtt négy bizottságnak volt tagja, és bruttó 425 ezer forintot keresett, most már azonban a tiszteletdíján túl csak egy bizottsági tagsága után kaphatna pénzt.

Vállalkozása miatt tűnhetett el a zuglói MSZP-s képviselő

Teljes körűen átvilágítják a rendőrök azt a cégláncolatot, amibe a négy hónapja nyomtalanul eltűnt Sápi Attila zuglói MSZP-s önkormányzati képviselő cége is tartozott - tudta meg a Magyar Nemzet rendőrségi forrásból.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.