Egy-egy ellenzéki állam-, illetve kormányfőjelölt neve is kering már a sajtóban, az egyikét a Népszava, a másikét a Magyar Idők dobta be.
A kormánypárti Magyar Idők hétfőn szocialista forrásokra hivatkozva írta azt, hogy Andor László közgazdász, volt európai uniós biztos lehet a baloldal miniszterelnök-jelöltje 2018-ban. A lap szerint Andor Lászlót az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt is elfogadná.
A Népszava úgy tudja, hogy az Eötvös Károly Intézet elnöke lehet az MSZP és az LMP közös jelöltje a köztársasági elnöki posztra. Majtényi László volt adatvédelmi biztosról azt gondolják ugyanis: nemcsak megfelelő ember a posztra, hanem olyan közéleti személyiség, akit az LMP is elfogad – írta a lap.
A Népszava úgy tudja: jelenleg Áder Jánoson múlik, hogy újrázik-e vagy sem, Orbán Viktor ugyanis hajlandó lenne újrajelölni őt.
Korábban hallani lehetett Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nevét is a lehetséges jelöltek között - írta meg elsőként a HVG októberben. Kósa Lajos fideszes frakcióvezető azonban azt mondta: egyelőre nem időszerű a jelölés, hiszen parlamenti szünet van, ezért február 20-ig el sem lehet kezdeni az ötpárti egyeztetést az ügyben.
Majtényi László a vele kapcsolatos értesülésre röviden reagált hétfőn. A Facebookon azt írta:
„Mi lenne, ha még tudnék is erről, és nem csak az újságban olvasom?”