Itthon hvg.hu 2016. december. 12. 06:11

Most kiderülhet, mennyire veszi komolyan a parlament Áder Jánost

Hétfőn kezdődik az Országgyűlés várhatóan idei utolsó ülése. A képviselők újra szavazhatnak arról a három előterjesztésről, amelyeket a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek. Az egyik az Erzsébet tér állami tulajdonba adásáról szól.

A 10 óra 30 perckor kezdődő ülésen a napirend előtti felszólalások után tárgyalják újra a megfontolásra visszaküldött három javaslatot. Az azonnali kérdések és válaszok órája után következő határozathozataloknál szavazhatnak újra a képviselők az Áder János által kifogásolt indítványokról.

A Főpolgármesteri Hivatal korábban nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a korábban megszavazott törvény alapján december elsejétől ingyen az állam tulajdonába került volna az Erzsébet tér. Erről szerintük nem volt ugyanis érdemi egyeztetés. Áder János is úgy vélte, hogy a főváros véleményének kikérése nélkül az átadás törvénytelen, a parlament törvényalkotási bizottsága szerint azonban ez nem így van, az egyeztetés nem kötelező, ha az állam az átvett ingatlanhoz kapcsolódó feladatot is átveszi. Az újra szavazásra kerülő törvényben végül határidők módosulhatnak majd.

A szélerőműveket végképp ellehetetlenítő törvényt érdemi változtatás nélkül kívánják újra elfogadni, pedig Áder János októberben ezt írta: „A törvénnyel nem értek egyet, mert nem segíti a Párizsi Klímamegállapodás végrehajtását, ellentétben áll az Országgyűlés által 2011-ben a Nemzeti Energiastratégia keretei között jóváhagyott Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Terve 2010–2020 dokumentummal, indokolatlan adminisztratív korlátozásokat vezet be.”

A harmadik jogszabály, a gyógyszerforgalmazási törvény esetében a köztársasági elnök fenntartásai nyomán az eredetileg elfogadottnál szűkebb jogköröket kapnak a hatóságok a gyógyszertárak házkutatására.

Visszadobott törvények: mintha nem érdekelné a parlamentet Áder kritikája

A törvényalkotási bizottság három visszaküldött törvény közül kettőnél a köztársasági elnök véleményének figyelmen kívül hagyását javasolja az Országgyűlés hétfői szavazása előtt.

     

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.