Itthon hvg.hu 2016. december. 06. 20:43

Külügy: semmi értelme nincs a Nyílt Kormányzati Együttműködésnek

Megindokolta nekünk a Külgazdasági és Külügyminisztérium, miért lép ki a magyar kormány a Nyílt Kormányzati Együttműködésből.

A keddi Magyar Közlönyben jelent meg a határozat arról, hogy Magyarország kilép a 2011-ben alapított Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership) nevű nemzetközi kezdeményezésből, amelybe ugyanez a kormány lépett be 2012-ben.

Egy nappal a szervezet párizsi csúcstalálkozója előtt hozták nyilvánosságra a magyar kormány döntését.

A csatlakozás részeként Magyarország vállalást tett egyebek mellett a költségvetési adatok és a közpénzek felhasználására kötött szerződések nyilvánosságának erősítésére, a közbeszerzési adatok kereshetőségének javítására és az integritásirányítási rendszer hatékonyságának növelésére a közigazgatásban.

KKM: nincs valós párbeszéd, nincs az egésznek semmi értelme

A hvg.hu megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot az OGP-ből való kilépésről.

A tárca szerint a Nyílt Kormányzati Együttműködés a jó kormányzati gyakorlatok megvitatása helyett „egyes országok leckéztetésének terepévé vált, valós párbeszédet nem folytat, a tényeket elferdíti, és egyoldalú jelentéseket készít”.

„A jelentésekben a hazánkat folyamatosan bíráló úgynevezett civil szervezetek véleménye megjelent, a kormányzati választ azonban negligálták. Semmi értelme, hogy egy ilyen, az alapításkor kitűzött céloktól és elvektől teljesen eltért szervezetben fenntartsuk tagságunkat” – fogalmaznak a válaszban.

Szijjártó Péter kedden a kormány döntéséről értesítette a Nyílt Kormányzati Együttműködés kormányzó bizottságát – tették hozzá.

Hirdetés
Gazdaság Szabó Yvette 2024. december. 19. 13:07

A NER szempontjából kulcsfontosságú adatbázisok szoftvere került állami tulajdonba

A kormány maga is úgy látja, hogy a tranzakció kiemelten fontos, mondván, így tudja a leghatékonyabban megóvni „a magyar emberek és a magyar vállalkozások adatait”. Ily módon megtörténik a teljes hatalomátvétel a céges nyilvántartások felett, amelyek egyebek között az állampolgárok tájékozódását, a vállalatok működésének átláthatóságát garantálnák.