Egy német bíróság szerint rendszerszintű hiányosságok jellemzik a magyar menekültügyi rendszert, ezért nem küldik vissza azt a koszovói férfit, aki még 2013-ban érkezett Magyarországon keresztül Németországba.
A magyar hatóságok vállalták, hogy az úgynevezett dublini mechanizmus keretében átveszik a kérelmezőt és lefolytatják a menekültügyi eljárást, ezért a BAMF elutasította a kérelmet, és elrendelte a kérelmező kitoloncolását Magyarországra. A koszovói férfi bírósághoz fordult, és az első fokon eljáró hannoveri közigazgatási bíróság tavaly márciusban a magyarországi menekültügyi eljárás rendszerszintű hiányosságaira hivatkozva érvénytelenítette a BAMF döntését. A BAMF az ítélet felülvizsgálatát kérte, de a másodfokú bíróság elutasította a keresetet és helybenhagyta az ítéletet. Közleménye szerint a magyar menekültügyi rendszert 2016 novemberében is olyan "jelentős hiányosságok" jellemzik, amelyek miatt a felperest "embertelen vagy megalázó bánásmód" veszélye fenyegetné, ha átadnák Magyarországnak.
A többi között hozzátették: a felperest az a veszély is fenyegetné, hogy az őrizetbe vétel lehetséges okainak ellenőrzése nélkül őrizetbe veszik, és nem lehet kizárni, hogy menedékjogi kérelme tartalmi vizsgálata nélkül kitoloncolják Szerbiába, ahol "nem létezik" a menekülés okainak tartalmi vizsgálatát garantáló menekültügyi eljárás.