Itthon hvg.hu 2016. október. 26. 11:13

A Jobbik beadta saját javaslatát a letelepedési kötvény eltörlésére

A Jobbik benyújtotta saját verzióját a letelepedési kötvények eltörléséről, bár a kormány elvileg egy másik törvénycsomagban akarná ezt a ház elé terjeszteni.

Mint ahogy arról beszámoltunk, Vona Gábor, a Jobbik elnöke a letelepedési kötvények megszüntetéséhez kötötte pártja támogatását a Fidesznek fontos, de kétharmad híján egyedül kivitelezhetetlen betelepítési kvótával kapcsolatos alaptörvény-módosításhoz.

Vona ekkor azt mondta, nem tudta meggyőzni Orbánt, ezért sikertelennek nevezte az egyeztetést, és a Fidesz politikusai is következetesen tagadták, hogy engednének a Jobbiknak, Kósa Lajos később mégis azt mondta, legkésőbb november közepéig a parlament elé kerül az államháztartási törvény módosítása, ebben lehet majd állást foglalni a letelepedési kötvényről.

Mint azt megírtuk, úgy tudjuk, a letelepedési kötvényeket végül valóban ejteni fogja a kormány, és legkésőbb 2021-ig kivezetik a konstrukciót a piacról. Úgy tudjuk, a döntést az államháztartási törvény NGM-ben készülő, jövő héten amúgy is benyújtani tervezett módosításában fog a ház elé kerülni, mindeközben azonban Vona Gábor és a Jobbik vezetése hétfőn már benyújtotta a maga verzióját a letelepedési kötvényekről rendelkező jogszabályok hatályon kívül helyezéséről.

A javaslat indoklásában azt írták, a letelepedési kötvények megszüntetése összhangban van az Alaptörvény módosításáról szóló előterjesztéshez tett észrevételükkel is, miszerint a Jobbik semmilyen betelepítést nem támogat, akár tehetős, akár szegény migránsokról van szó.

Így mond búcsút a kormány a letelepedési kötvényeknek

A hvg.hu információi szerint immár biztos, hogy megszűnik a konstrukció. Kivezetéséről akár 2 hét múlva szavazhat is a parlament, talán - elébe menve a Jobbik követelésének - még a migrációellenes alaptörvény-módosítás előtt. Már a kormánypártok szeptember eleji, balatonfüredi frakcióülésén belengette a letelepedési kötvény megszüntetését a miniszterelnök.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.