Tömegek az utcán, tankok a villamossíneken, falfirkák és falragaszok, romok és roncsok a budapesti utcákon – október 23-a és az utána következő hetek a tömegtüntetésekről és az utcai harcokról lettek híresek, most ezeket az eseményeket mutatják be még élethűbben az e heti HVG-ben és a hvg.hu-n megjelenő eddig publikálatlan színes fotók!
1956 októberében a korábbi években soha nem látott embertömegek jelentek meg spontánul Budapest utcáin. A Rákosi-rendszer idején a szabad gyülekezési jogot az 1949-es alkotmány deklarálta ugyan, de a gyakorlatban nem működött, az állampárt, a Magyar Dolgozók Pártja és a különböző hozzá kapcsolódó tömegszervezetek irányították a tömeges felvonulásokat, a forradalom így már látványában is változást hozott a korábbi évek szigorú fegyelmezettségéhez képest.
Az események azzal kezdődtek, hogy 1956. október 23-ára a műegyetemi diákság – amely előző nap csatlakozott az új, független, korábban Szegeden megalakult Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségéhez (Mefesz) és meghirdette 16 pontos követelését – tüntetést szervezett, ezzel pedig kezdetét vették a forradalmi események, amelyek során a tömeg többek között a szovjet csapatok kivonását, új kormány alakítását, többpártrendszert, sztrájkjogot, teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot és a gazdasági rendszer átalakítását követelte.
A tüntető egyetemistákhoz rövid idő alatt több tízezren csatlakoztak, a hirtelen összegyűlt spontán tömeg pedig együtt vonult át a Petőfi-szoborhoz Pestre, majd az aktuális lengyelországi megmozdulásokkal szolidaritásként a Bem-szoborhoz Budára, majd ismét Pestre a Kossuth térre, a Sztálin térre (ma: Ötvenhatosok tere) a Sztálin-szoborhoz, hogy ledöntsék, a kommunista pártlap, a Szabad Nép Blaha Lujza téri székházához, illetve a Magyar Rádió székházához, ahol az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) emberei a tömegbe lőttek és harcok is kialakultak.
Miközben az újonnan kinevezett Nagy Imre miniszterelnök gyülekezési, csoportosulási és felvonulási tilalmat, valamint statáriumot rendelt el, a tömeg fegyvereket szerzett, leállt a munka országszerte, a következő napokban állandóvá váltak a tömeges utcai jelenetek, a harcok, a barikádok emelése, a szovjet tankok elfoglalása. A Kossuth téren október 25-én az ott tüntető tömegbe lőttek.
A vörös csillagokat leverték az épületek faláról, a szovjet emlékműveket ledöntötték városszerte, elfoglalták a pártházakat. Október 30-án a Köztársaság téren a tömeg a földalatti börtönökről, kazamatákról szóló legendák miatt megostromolta az MDP Budapesti Pártbizottságának székházát, ahol 24 embert meglincseltek.
A kormány végül a felkelők mellé állt, tárgyalásokat kezdett a szovjet csapatok kivonásáról és október 30-án be is jelentették, hogy a szovjet tankok kivonulnak. A harcok befejeződni látszottak, a kormány azt is bejelentette, hogy Magyarország kilép a szovjet érdekszférába tartozó országok katonai szövetségéből, a Varsói Szerződésből, sőt erről a tárgyalások is megkezdődtek. A romhalmazzá vált budapesti utcákon elkezdődött a romeltakarítás.
November 4-én azonban a szovjet csapatok újabb támadást indítottak, hogy leverjék a magyar csapatokat, az időközben az MDP helyett az MSZMP-t megalakító Kádár János vezetésével ellenkormány alakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány néven, amely ellenforradalomnak bélyegezte az október 23-án elkezdődött folyamatot, a szovjet csapatkivonásról tárgyaló delegációt letartóztatták, Nagy Imre és társai pedig – átmenetinek bizonyult időre – a jugoszláv nagykövetségen kaptak menedékjogot. A szovjet csapatok nagyjából egy hét alatt teljesen felszámolták a magyar ellenállást és leverték a forradalmat.
