Itthon MTI / hvg.hu 2016. október. 09. 16:11

Már tudjuk, mi lesz a köztévé híradójában a Népszabadság helyett

A Fidesz-frakció szóvivője sajtótájékoztatót tartott.

Erősödik és stabil a gazdaság, három és fél éve töretlenül emelkedik a bérek reálértéke, gyarapodnak a családok - Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a vasárnap délutánt tartotta a legmegfelelőbb időpontnak, hogy erről beszéljen egy budapesti sajtótájékoztatón.

A téma újszerűségét mutatja, hogy Halász az MTI tudósítása szerint azt közölte: nem csupán a 2008-ban kezdődött válságon sikerült úrrá lenni az országnak, de a 2013-as fordulat óta „egyértelműen stabil növekedést ért el” a gazdaság, a kormányzat családi adórendszert vezetett be, számos adót csökkentett. Ezeket az intézkedéseket a baloldal eltörölné - tette hozzá.

A baloldal kezdettől támadja a családi adórendszert, ha rajtuk múlna, el is törölnék, ahogyan kormányzásuk alatt meg is tették; ez adóemelést és megszorításokat jelentene a gyermeket nevelő családoknak - emelte ki. Megemlítette, hogy 2017-ben csökken számos termék és szolgáltatás áfája, ugyanakkor növelik a kétgyermekesek adókedvezményét.

Az alaptörvény-módosításra vonatkozó kérdésre válaszolva Halász János elmondta, az emberek védelme érdekében a javaslatot minél előbb be kell nyújtani.

Sok újat nem mondott a Népszabadadság bezárásával kapcsolatban sem. Egy kérdésre annyit közölt: "a Fidesz-frakció nem foglalkozik lapok tulajdonosi szerkezetével", a történteket "gazdasági ügynek és egy gazdasági döntésnek" tekintik.

Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.