A csepel.info írt arról, hogy a napokban vitték be pedofil bűncselekmények gyanúja miatt az egykori MSZP-s képviselőjelöltet. A rendőrség megerősítette, hogy szeméremsértés gyanúja miatt nyomoz az ügyben. A szocialista párttól úgy reagáltak, hogy a férfi nem tagja a pártnak, és szerintük a helyi Fidesz hírblogja próbálja lejáratni őket egy majdnem egy évtizede kivált ember piszkos ügyeivel.
A csepel.info önkormányzati forrásra hivatkozva írta, hogy pedofília gyanúja miatt a napokban elvitték a rendőrök a kerület egyik MSZP-s expolitikusát, aki többször is belekeveredett már hasonló botrányba, sőt, börtönben is volt ilyen bűncselekmény miatt.
A lap szerint a férfi első komoly pedofilbotránya 1998-ban tört ki: állítólag egy önkormányzati rendezvényen molesztált egy kisfiút, a politikust a gyerek apja megverte, és utána rendőrségi feljelentést tett. A csepeli MSZP vezetősége a botrány után lemondatta a férfit a képviselő-jelöltségről.
A botrány ellenére oktatói állást kapott egy MSZP-közeli alapítványi iskolában. A csepel.info úgy tudja: a férfit nem is próbálták távol tartani a kiskorúaktól, gyerektáborok állandó résztvevője volt, és egy gyermeksegítő alapítvány központi figurája lett. Később azonban újabb pedofil botrányba keveredett, és 2006-2007 körül börtönbe került. Állítólag egészségügyi okokra hivatkozva hamar szabadult.
A Népszabadság megkeresésére a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitánysága megerősítette, hogy szeméremsértés megalapozott gyanúja miatt nyomoznak S. Miklós budapesti lakossal szemben. A férfit a rendőrök 2016. szeptember 26-án a lakásán fogták el, előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A lap megkereste az ügyben a csepeli MSZP-t is. Válaszukban hangsúlyozták, hogy a férfi nem tagja az MSZP-nek. Szerintük a csepeli Fidesz hírblogja egy tőlük közel egy évtizede távozott ember piszkos ügyeivel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy napok óta a XXI. kerületi fideszes önkormányzat aljas és hazug népszavazási kampányától hangos a sajtó.