Itthon MTI 2016. szeptember. 28. 18:08

Nem tüntethet a PM a Kossuth téren a népszavazás napján

Választási gyűlésnek tekinthető a Párbeszéd Magyarországért (PM) Kossuth térre meghirdetett vasárnapi rendezvénye, és mivel a szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani, a párt megsértette a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseit – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az NVB-hez egy magánszemély és Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke magánszemélyként fordult kifogással. Mindketten arra hivatkoztak, hogy a PM által október 2-ára, a Kossuth térre Állj ki az erőszakmentes Magyarországért! címmel meghirdetett rendezvény választási gyűlés, ilyet pedig a választási eljárási törvény szerint a szavazás napján már nem lehet tartani.

Az NVB 9 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében kimondta: a bizonyítékok alapján már most megállapítható, hogy a rendezvény egyértelműen választási gyűlésnek tekinthető.

Meghirdetésével a szervezők megsértették az előírást, hogy a szavazás napján nem lehet választási gyűlést tartani és megsértették a választás tisztaságának megőrzésére, az esélyegyenlőség biztosítására, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó választási alapelveket is.

Az NVB ezért határozatában felhívta a szervezőket, hogy tartózkodjanak a választási gyűlés október 2-ai megtartásától, és eltiltotta őket a további jogsértéstől.

A jogsértést megállapító határozat ellen szavazott Fábián Adrián Országgyűlés által választott tag, Litresits András, az MSZP és Bodolai László, az LMP delegáltja. Utóbbi a vitában azzal érvelt, hogy a PM arra hívja fel az állampolgárokat, maradjanak távol a népszavazástól, viszont menjenek el a tüntetésre, a kettőt pedig véleménye szerint "nem szerencsés összemosni".

Az NVB határozata nem jogerős, öt napon belül lehet jogorvoslattal élni ellene a Kúriánál.

Hirdetés
hvg360 Riba István 2025. március. 06. 16:00

Bocs, mégis lesznek náluk fegyverek – miért küldenek 78 magyar TEK-est Bosznia-Hercegovinába?

Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe: magyar pénz és terrorelhárítók érkeztek Bosznia-Hercegovinába. Milyen politikai haszonszerzés reménye vezeti a Balkánon kavaró magyar miniszterelnököt, amikor a térség autoriter vezetőivel barátkozik? Vagy szimplán csak az orosz érdekeknek való megfelelés a cél?