Itthon MTI 2016. szeptember. 19. 12:14

Völner Pál robbantással riogatott a Kossuth rádióban

Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az ellenzék "maszatol" az illegális bevándorlással kapcsolatban, és felmerül a kérdés: melyik ellenzéki politikus vállalja majd a felelősséget, ha Magyarországon is robbantanának vagy nőket erőszakolnak.

Völner Pál a Kossuth rádió 180 perc című műsorában felvetette, mit nyilatkozna ebben az esetben Szigetvári Viktor az Együtt, Molnár Gyula, az MSZP vagy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, akik most "maszatolnak". Ez egy nemzeti sorskérdés, nem pedig a Fidesz vagy a baloldali pártok vetélkedése – mondta a kvótareferendummal kapcsolatban.

Völner Pál szerint az ellenzék megpróbálja összekeverni a dolgokat: majdnem 1300 bevándorlót egy előző, 120-160 ezer bevándorló leosztására vonatkozó ideiglenes döntéscsomag alapján küldenének Magyarországra, de az erről szóló jogszabályt a kormány az Európai Unió bíróságán megtámadta. Hozzátette: másfél millió bevándorlóból szerinte már 15 ezernél több jutna Magyarországra.

Hirdetés